Kevesebb holmi kell a babának, mint amennyit rásóznak a szülőkre

Megosztás

Három gyerekkel a hátam mögött mondom azt, hogy tényleg ne vegyél meg mindent, amit reklámoznak, és amire természetesen azt mondják, hogy nélkülözhetetlen a babázáshoz. A felére sem lesz szükséged.

A minap egy kismama ismerősöm tette fel a kérdést, hogy mi volt az a babaholmi, ami teljesen feleslegesnek bizonyult, miután megszületett a baba. Elkezdtem sorolni, de aztán arra jutottam, hogy olyan sok van belőle, hogy egyszerűbb arra válaszolni, mi az, amire szükség van az első hetekben, hónapokban. Mert ez egy jóval rövidebb lista.

Megértem az anyákat, apákat, bennem is buzgott a fészekrakó ösztön, és hatottak rám azok az ijesztgetések is, hogy soha többé sehova nem jutok majd el szülés után, hiszen gyerekkel csak a négy falat lehet nézni otthon, boltba menni nincs esély.

Ez az első számú hiba, hogy azt hisszük, vége lesz a szabadságnak a szüléssel, ezért fel akarunk mindent halmozni még a terhesség alatt, hogy kéznél legyen, amikor szükség lesz rá.

Így aztán még ki sem fejlődött odabenn a gyerek, de már van etetőszéke és járókája, holott életének első heteit jó eséllyel a kiságyában és/vagy anya mellkasán fogja tölteni, miközben eszik-alszik-kakil. Annyi lesz a fő tevékenysége, hogy lebüfizi anyatejjel vagy tápszerrel a környezetét, úgyhogy teljes mértékben felesleges beruházni olyan holmikra, amikre majd talán egy év múlva lesz szüksége.

Konkrét listát nem írnék, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen, ugyanis attól még, hogy nekem az volt a három gyerekkel, nem biztos, hogy neked is az lesz a saját babáddal. Inkább csak három témakört fejtek ki a teljesség igénye nélkül, ami a baba körül kellhet.

Egészség

Minden, ami az egészségével kapcsolatos, azt be kell szerezni már születése előtt. Amikor kicsik voltak a lányaim, a homlokhőmérőt tartottam a világ legjobb találmányának, főleg miután megtapasztaltam, milyen az, amikor a gyerek fenekében kell megmérni a hőmérsékletét. Soha többé.

Az orrszívót is érdemes jó előre megvenni, sosem lehet tudni, mikor érkezik az első taknyosság a gyerekre, az én nagylányom már három hónaposan úszott a takonyban, és napjában többször kellett szívni az orrát. A kézi orrszívók semmit sem értek, csak a porszívós változattal sikerült eredményt elérni.

baba felszerelés terhesség

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Mérlegre szükséged lesz, hogy az első időkben kövesd, mennyit evett a baba, de nem kell megvásárolni, épp elég, ha három hónapra bérled. Számtalan bababoltban van ilyen bérlési lehetőség, úgysincs rá túl sokáig szükség.

A mindenféle kenőcsöket, fürdetőkrémet pedig várd meg, amíg felírja a gyerekorvos az első vizitkor, ami a baba születése után lesz, mert az a legjobb, ha a gyógyszertári popsikenőcsöt és fürdetőt használod, nem pedig az illatosított drogériásat.

Öltözködés

A legfontosabb szempont a babaruhák kiválasztásánál, hogy a baba kényelmét szolgálják a ruhák, ne pedig az Instagramnak öltöztessük őket. Nincs szüksége egy újszülöttnek farmerre és kétrészes szettekre, mert a napjait általában fekvéssel tölti–- ha már futni nem tud még, ugye –, így csak a nyakában köt ki minden cuki kis macis felső, és bevág a pocakjába minden nadrág. A body és rugdalózó kombinációja a kényelmes számára, a divatozással ráér, amikor már legalább ülni tud. Ebből a kettőből viszont számolj úgy, hogy akár napjában ötször is át kell majd öltöztetni, ha bukós, illetve amikor nyakig összekakilja magát minden profi pelenka ellenére is. Rétegesen öltöztesd, ne vedd meg a termo anyagú holmikat, mert sem túl hidegben, sem túl melegben nem alszik jól, magaddal szúrsz ki, ha eszkimónak öltözteted a 24 fokos lakásban.

Szoptatás

A szülés utáni időszak a szoptatásról szól, ezért erre is fel kell készülni már terhesség alatt. Ne vegyél cumisüvegeket és cumisüveg-melegítőt, ami kacsalábon forog, fertőtlenít és még meg is eteti a babát, mert amíg ki nem derül, hogy tápszer kell, addig felesleges. Ha pedig szükség lenne mégis cumisüvegre, akkor bármelyik közeli patikában, drogériában lehet szerezni, nem fog éhen halni a gyerek.

A szoptatáshoz viszont szerezz be egy jó szoptatós párnát (a mikrogyönggyel töltöttek a legjobbak, később a kanapén, bababarikádként is remekül működnek), ami terhesség alatt az alvásnál is nagy segítség. Kellhet még bimbóvédő krém, szoptatós tea, és egy szoptatós melltartó, mert a saját életedet könnyíted meg vele. Illetve nekünk ezernyi textilpelenka is kellett, olyan sokféle helyzetben használható, hogy ez a babagondozás jolly jokere.

Babakocsi, hordozókendő

A babakocsi és a hordozókendő is azok közé a holmik közé tartozik, amit jó előre be kell szerezni. A legpraktikusabb az, ha három az egyben babakocsit vásárolsz, aminek a vázán lehet cserélni az autósülést, mózeskosarat és később a sportrészt. Mivel a kórházból már valószínűleg a saját autósülésében viszed haza a babát, ezért ezt tényleg terhesség alatt el kell intézni, de remek áron kaphatók használtan babakocsik, nem szükséges kiadni érte 500 ezreket, hiszen pár hónapig fogjátok csak használni. A hordozókendő pedig életmentő lehet a baba nyűgös napjain, vagy ha csak szeretnél mást is csinálni otthon, mint kiságyat játszani az alvó baba alatt.

Ha ennyi megvan a szülés előtt, akkor már nagy baj nem érhet. Ha pedig mégis kiderül, hogy hiányzik valami a baba körül, akkor egyrészt van apja annak a gyereknek, akit el lehet küldeni vásárolni, másrészt két hónapos korában már nyugodtan beleteheted a babakocsiba vagy a kendőbe a babát és mehetsz vele világgá – vagy a legközelebbi boltig, ahol beszerezheted mindazt, amire tényleg szükségetek van.

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül