Kiadták a riasztást, ma is szélvihar tépázza az országot

Több dunántúli járásra ismét másodfokú riasztást adott ki a viharos szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délelőtt.

Áttolta a Balaton vizét a keleti medencébe a hétfői szélvihar

A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében vannak érvényben másodfokú riasztások, emellett Zala és Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú a figyelmeztetés a viharos szél miatt.
Forrás: met.hu
Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt is.
Kedd reggeltől ismét sokfelé viharossá fokozódik a szél,
65-90 kilométer/órás, az északi országrészben elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel.
A délutáni órákban veszít erejéből a szél, de erős lökések még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön.

Fákat döntött ki, épületeket rongált meg a viharos szél országszerte

Az eső, zápor mellett eleinte a Dunántúl északkeleti felén, majd az Északi-középhegység térségében és az Alföldön többfelé kialakulhatnak a reggeli, kora délelőtti órákban zivatarok is. A zivatarokhoz néhol 70 kilométer/órát meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég társulhat.

Mi a véleménye a témáról?