Öt perc alatt megkapta a negyedik oltását Pártos Balázs, aki a koronavírus kitörése óta rendszeresen oszt meg a közösségi oldalán statisztikákat és elemzéseket a járványról. Állítását dokumentumokkal is alátámasztotta.

Balázs puszta kíváncsiságból ment el egy oltópontra december 17-én úgy, hogy harmadik oltását már megkapta. Márciusban és áprilisban egy-egy Pfizert vakcinát kapott, szeptemberben az egydózisú Janssent, legutóbb, vagyis negyedikként pedig Modernát.

Aki volt már harmadik oltáson, bizonyára tapasztalta, hogy először arra a kérdésre kell választ adni, hányadik oltására érkezett. Utána elkérik az első és második oltásról kapott kis lapocskát, majd megkérdezik, melyik oltásból kérünk.

„Nem, nem kell hazudni sem. Ki kell tölteni egy lapot, ahol megkérdezik, mikor kaptad az elsőt és a másodikat. Azt helyesen kitöltöttem. Felvittek a rendszerbe. Egy kérdésük volt: milyet kérek ‘harmadiknak’. Ezt megnevezve lehet harmadik (avagy: negyedik) oltásod” – írta bejegyzésében Balázs. Lapunkak azt mondta: hasonlóan érezte magát a negyedik oltás után, mint a harmadiknál.

„Első este, négy órával az oltás után lefeküdtem és két órát sikerült aludnom. Ébredés után olyan volt, mintha szénanáthás lennék, emellett enyhe hőemelkedésem volt és fájt a karom. A nátha később elmúlt, a hőemelkedés viszont maradt. Harmadnapra már teljesen jól voltam” – nyilatkozta a férfi.https://pulsembed.eu/p2em/sNBFfHFYX/

Balázs több mint 3 hónapja kapta az eredeti, harmadik oltását. Úgy érzi, a negyedik oltás beadatása – ami hivatalos papírján szintén harmadikként szerepel – kisebb rizikójú, mint a hazánkban már megjelent omikron variáns, így egyáltalán nem bánja, hogy kérte. Példáján keresztül egyúttal azonban arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a rendszer felettébb furcsán működik.

– Vacilláltam, hogy kínait kérek, de az már nem volt az oltóponton, így 2 mRNS, egy dupla adenovírus és még egy mRNS vakcina van bennem. Tudatos voltam, a Janssen két dózis egyben, én erre a vírusvektorra akartam még egy mRNS-t – mondta.

A járványelemzésekkel is foglalkozó férfi egyébként korábban már a koronavíruson is átesett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.