Kínába repült a külügy 17 milliárdért vett repülőgépe

Sharing is caring!

A kormány felhatalmazása alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépet, ami kedden elindult az első útjára – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán. Arról azonban nem írt, hogy ez egy Wizz Air által üzemeltetett kormánygép.

A világjárvány első hulláma sok tanulsággal szolgált. Az egyik ilyen volt, hogy az az ország, amely saját légi szállítási képességgel rendelkezik, sokkal gyorsabban tudja beszerezni a védekezéshez szükséges eszközöket – írta a repülővásárlásról a miniszter posztjában.

A repülőgép kedden indult első útjára, Budapestről Pekingbe repült. Landolás után másfél millió antigén tesztet rakodnak majd fel a fedélzetre, amellyel a gép visszaindul és holnap este ér Budapestre – írta kedden Szijjártó Péter.

A miniszter december elején az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt azt mondta, hogy 57,5 millió dollárért (mintegy 17 milliárd forintért) vette meg a külügy az Airbus A330-as repülőgépet, amit az állam légi teherszállításra kíván használni.

Flightradar szerint ez a Wizz Air repülőgépe, de a magyar kormány tulajdona – írta meg a Telex.

Az Airportal szeptemberben adta hírül, hogy a 2014-ben készült gépet a Qatar Airwaystől vették meg, polgári lajstromjel alatt üzemeltetik, és szabad kapacitásait a piacon értékesítik. Az Airportal azt is megírta ősszel, hogy a gépet nem a magyar honvédség, hanem a Wizz Air üzemelteti.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük