Kirúgtak egy banki dolgozót, mert saját pénzéből 20 dollárt adott egy bajba került ügyfélnek

 

Kirúgták az állásából az amerikai US Bank nevű pénzintézet egyik ügyfélszolgálatos munkatársát, mert karácsonykor húsz dollárt, azaz nagyjából hatezer forintot adott a saját pénzéből a bank egyik bajba került ügyfelének – jelentette a helyi sajtó. A Portland városában élő nő közvetlen felettesét is elbocsájtották, amiért ezt engedélyezte.

Emily James bank call centerében dolgozott december 24-én, amikor Marc Eugenio betelefonált, mert nem tudta beváltani fizetési csekkjét. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi már csak karácsony után tudja beváltani a csekket. Emiatt azonban pénz nélkül maradt, és még üzemanyagot sem tudott venni az ünnepek alatt.

Amikor a beszélgetés alatt kiderült, hogy Eugenio csak egy rövid távolságra van James munkahelyétől, a nő engedélyt kért felettesétől, hogy találkozhasson vele, és pénzt adjon neki. Elvégre karácsony volt, a szeretet ünnepe – magyarázta a nő a Daily Mail című brit bulvárlapnak. A találkozó meg is történt, ami után James visszament dolgozni.

Majdnem egy héttel később aztán főnöke behívatta magához a nőt, és közölte vele, hogy a jótett miatt kirúgják. Az indok: jogosulatlan kapcsolatot létesített egy ügyféllel. James elmondása szerint a biztonságáért aggódtak, mert a cég szerint akár az is megtörténhetett volna, hogy a férfi elrabolja, vagy lelövi.

A nő két éve dolgozott a cégnél, és ezalatt több díjat is kapott a jó munkavégzésért. Az egyikre a Daily Mail cikke szerint az van írva, hogy

mindig helyesen cselekszünk, ebben hiszünk.

James elmondta, eleinte szerette volna visszakapni az állását, de most már nem is olyan biztos abban, hogy olyan embereknek akar dolgozni, akik egy karácsonyi jócselekedet miatt kirúgják.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Mi a véleménye a témáról?