Kiütheti az áruházakat a nyugdíjas idősáv bevezetése

Sharing is caring!

Lengyelországban a kiskereskedelem az elmúlt két hónapban a második járványhullám miatt gyakorlatilag összeomlott, ha a kormány a forgalmat korlátozó intézkedéseket vezet be, az drámai következménnyel járna.

Az “idősek órái” milliárdos veszteséget okoznának a lengyel kiskereskedelemnek – derül ki a Business Insider Polska cikkéből. Miközben hétről hétre jelentősen csökken a vásárlók száma a boltokban – ezt a folyamatot lehet látni október eleje óta Lengyelországban -, az üzletek tulajdonosai nagyon aggódnak az “idősek óráinak” bevezetése miatt..

Szeptemberben a kereskedelmi központokban közel negyedével kevesebb érdeklődő fordult meg, mint egy éve. Az október 18-ával befejeződött hét vége azonban szinte teljes összeomlást hozott: 35,5 százalékos volt a csökkenés éves szinten. A forgalom az előző hetihez képest 10 százalékkal esett. Ez 3000 bolt vizsgálata alapján derült ki. A látogatók száma október közepéig 37 százalékos csökkenést, míg a pénzügyi forgalomé 24 százalékos esést mutat az előző évihez képest.

A járvány terjedésével és a korlátozások szigorításával párhuzamosan a vásárlók inkább lemondanak a kereskedelmi központok felkeresésétől. A helyzet drámai és gyors javulásra nem lehet számítani – véli a kereskedők szervezetének vezetősége. A szolgáltatások még nagyobb, 46 százalékos esést jegyeztek, az utazási irodák 89 százalékost. Az idősek idősávja alatt a boltok forgalma átlagosan 40-50 százalékkal csökken.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük