Le akart fogyni az esküvőjére, ez olyan jól sikerült, hogy tönkre is ment a kapcsolata

Nem ismeretlen jelenség, hogy egy menyasszony fogyókúrába kezd az esküvő előtt. Lexi Zelley is úgy tervezte, ledob pár kilót a nagy napra, de iszonyatos túlzásokba esett.

A nő munka előtt, munka után is az edzőterembe ment, de az ebédszüneteket is ott töltötte, mindeközben az evést próbálta szinte teljesen kiiktatni az életéből. Ez olyannyira sikerült neki, hogy az esküvője napjára szánt 42-es ruhából 34-es lett, és még így is ki kellett tömni a mellrészt. Zelley emlékszik, hogy amikor megjelent a templomnál és a vendégek arcára kiült a döbbenet. A korábban 95 kilós nő az esküvőn ugyan még nem érte el a végső súlyát, de már így is úgy festett, mint egy csontváz esküvői ruhában.

Zelley ennek ellenére sem érezte, hogy baj lenne vele, de a diétából súlyos betegség lett. A nő semmilyen eseményen, találkozón, családi rendezvényen nem vett részt, ami ahhoz vezetett volna, hogy gyarapodjon. Anorexiája odáig vezetett, hogy 6 hónappal az esküvője után tönkrement a házassága.

Ez volt az a pillanat, amikor ráeszmélt, változtatnia kell. Az ekkorra 38 kilót nyomó nő visszaköltözött a szüleihez, akik elvitték orvoshoz.

A szakemberek elmondták neki, hogy talán soha nem lesz képes gyereket szülni, de eddigre súlyos szívpanaszai is voltak. A gondos odafigyelésnek köszönhetően ma már jól van, nem mondja, hogy tökéletesen normális a viszonya az ételekkel, de már képes tartani egy egészséges súlyt.

(via Daily Star)

Mi a véleménye a témáról?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük