Itt ez a szép sárga helikopter tréleren, ne dobjuk fel egy másik trélerre? Persze, csináljuk! Mi baj lehet?

Németországból akarták hazavontatni a román sofőrök a sárga helikoptert, új dimenzióba emelték a horrorkaraván fogalmát.

Papírok nélkül, egy rossz állapotú kisbusszal, helikopterrel a hátuk mögött indult útnak a két simlis férfi. Németországból akarták hazavinni a helikoptert Romániába, de már a Hessisch Oldendorf és Fischbeck közötti gyorsforgalmi úton lerobbantak.

player.hu arról ír a Főtér nyomán, hogy a német rendőrök szerint nem volt megfelelő műszaki állapotban a kisbusz, emellett trükköztek is, ugyanis a trélerre szerelt rendszámot egy másik járműre állították ki. Az utánfutónak semmilyen papírja nem volt, így a rendőrök azt sem tudták kideríteni, hogy a szerelvény túlterhelt volt-e, valamint rendelkezett-e megfelelő biztosítással és hatósági engedéllyel.

Próbálták kreatívan megoldani a helyzetet, a helikopterre még egy láthatósági mellényt is felakasztottak, hogy jól észrevehető legyen. Tréler a tréleren, minden ami kell. Állítólag a német rendőröket is megpróbálták meggyőzni, hogy ők nem követtek el semmi szabálytalanságot, hiszen nem egy légvédelmi ágyúval indultak útnak. A vége az lett, hogy az egyenruhások elkobozták a helikoptert és a két román férfi ellen vizsgálatot indítottak.

Így nem teljesen tiszta, hogy olvasóriporterünk hogyan fotózta le a karavánt Győrnél az M1-esen, mindenesetre ott is hajtott a Mercedes kisbusz és látványos rakománya.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.