Évek óta kering az interneten egy különös és egyben hátborzongató felvétel, amin egy amerikai katona próbálja meggyőzni a társait az igazáról. A videó 2012-es, ám most ismét nagy figyelmet kap. A meg nem nevezett férfi arról beszél, hogy maga is több évig élt a földönkívüliek közt, méghozzá teljesen legálisan, egy olyan csereprogram részeként, ami az amerikai kormány és az UFO-k közt köttetett a legnagyobb titokban. Az általa Majestic 12 programnak nevezett csere részeként állítólag 12 embert küldött a földönkívüliek bolygójára, cserébe pedig természetesen ugyanennyi UFO érkezett hozzánk. A katona szerint erről minden amerikai elnök tud.

KIS- ÉS NAGYSZEMŰ SZÜRKÉK

A katona azt is elmesélte, két fajjal is közvetlen kapcsolatba került: a „kis- és nagyszemű szürkékkel” is volt dolga, de a „magas fehérekkel” is találkozott. A férfi azt mondja, az idegenek is oxigént lélegeznek be, bolygójuk pedig nagyon hasonlít a Földre, csak az övék a bináris naprendszerben kering és bizony két Nap világítja meg.

Igaz volna, hogy a földönkívüliek köztünk járnak? © Unsplash

ERŐS ÓRIÁSOK

Ha ez nem volna elég vad, a férfi azt is elmeséli, létezik egy harmadik faj is, aminek egyedei ráadásul beépültek a földi társadalomba is: ők egy hüllőszerű életforma, és a szürkék ősi ellenségei. A két faj közt dúlt egy háború, amiben a hüllőszerűek a Földre menekültek, ezért élnek még ma is közöttünk. A katona szerint egykor istenként tisztelték őket az emberek. Körülbelül 180-200 centiméter magasak és nagyon erősek.

MÓDOSÍTJÁK AZ EMBERI DNS-T

A férfi azt mondja, hogy ráadásul nem csak itt járnak közöttünk, hanem az emberi DNS-sel is manipulálnak a földönkívüliek, az őskor óta 68 alkalommal módosították az emberi örökítőanyagot.

A sztori elég bizarr és vad, és számunkra már csak azért is hihetetlen, mert ha ez tényleg igaz, nyilván nem hagyta volna semelyik kormány, hogy a katona kikotyogja, pláne nem azt, hogy erről egy videó az internetre is felkerüljön.

via borsonline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.