Linder Erzsébet műugró: „Én mindig nyerni akarok. A rákkal is ez van”

Megosztás


Amikor kis második osztályosként három alkalom után azzal ment haza az úszástanfolyamról, hogy már tud úszni, nem nagyon hittek neki. Aztán mikor rögtön ezután az Újpesti Dózsa leigazolta, már apukája is érdeklődni kezdett, meg is jelent következő héten az uszodában. Lassan mindenki megértette, hogy Erzsébet kiemelkedő tehetség. „Nyertem a korosztályos versenyeket, csak aztán lemaradtam a növésben, ezért nem mindig én győztem, és az már nem tetszett. Mert én mindig nyerni akarok. A rákkal is ez van” – mondja, de erről később.

Linder Erzsébet

Új kihívások

Az úszás helyett az edzője, Csuti bácsi javasolta neki a műugrást. Ebben is egyre jobb lett, vitték a versenyekre, ez abban az időben elsősorban a szocialista országok közötti versenyeket jelentette. Ez a kényszerű korlátozás fájdalmas élményeket is hozott, hiszen a világ csak félig nyílt ki számára, és egy ponton túl nem lehetett jutni. Erzsébet ugrott például a világon először három és fél szaltót előre a lányok között, tizennégy évesen, de hiába: nem vitték világbajnokságra, olimpiára. Két év múlva pedig már mindenki ugrotta…

A magyar sportolók már csak azért sem tudtak lépést tartani a világgal, mert nem voltak meg a megfelelő edzéskörülmények. Például itthon nem volt fedett torony, így egy évből fél évet kihagyni kényszerültek a felkészülésben, csak néha jutottak el bukaresti, varsói edzőtáborokba.

Ettől függetlenül Erzsébet nagyon megszerette új sportágát.

Fantasztikus érzés, hogy leküzdöd a félelmedet. Mert olyan azért nincs, hogy egy műugró nem fél…

Csak aztán fokozatosan elvesztette a hitét. Mert hiába volt két olyan ugrása is toronyból, amit senki nem ugrott akkor a női mezőnyben, mégsem vitték ki az olimpiára. „Úgy éreztem, hogy feleslegesen küzdök.”

Korán férjhez ment, gyereket szült, így húszévesen abba is hagyta a sportot – tíz évre. De az csak nem eresztette: harmincéves korában mastersként kezdte újra, olyannyira sikeresen, hogy Angliában meg is nyerte az első Európa-bajnokságot, majd Ausztráliában ezüstérmes lett a világbajnokságon, ami után meghívták a Csendes-óceáni Bajnokságra, ahol ismét első helyezett lett. Aztán egy gerincsérv miatt újabb huszonegy év szünet következett.

Linder Erzsébet

Egy minden addiginál komolyabb verseny

Aztán 2017-ben megváltozott valami. Több szempontból is fontos évszám ez. Ez a budapesti vizes vébé éve, végre Magyarországon is megépült az első fedett műugrótorony. Erzsébet huszonegy év kihagyás után újra lement az uszodába, hogy megcsodálja. „Na akkor, ott, abban a pillanatban éreztem úgy, látva, ahogy a többiek készülnek, hogy én sem maradhatok ki ebből. Eldöntöttem, hogy elindulok a világbajnokságon.” Nagyon kevés idő volt hátra: mindössze két hónap. És ugyanez az időszak az, amikor Erzsébet egy csomót fedezett fel a mellében. Nem ijedt meg nagyon, mert korábban több cisztája is volt, az orvosok mindig széttárták a kezüket, mondták, fogalmuk sincs, mitől van, de nem igazán veszélyes. Úgyhogy ő inkább a felkészülésre összpontosított, noha tervezte, hogy a verseny után elmegy egy vizsgálatra… Nőtt a tét, hiszen most hazai közönség előtt lehetett ugrani – ez minden sportoló szemében a szokásosnál is fontosabbá tette a bajnokságot.

Erzsébet kihozta magából a maximumot, és ötödik lett a hazai pályán. „Szurkolók előtt, olyan hangulatban ugrottunk, amilyenben még nem volt részem” – meséli.

Augusztus végén végre a nőgyógyászhoz is eljutott, azonban mammográfiás időpontot csak jövő év májusára akartak adni. „Közben megnagyobbodott a csomó, fájt, és megváltozott a bőröm színe. Éreztem, hogy ez most más.

Úgyhogy esze ágában sem volt hónapokat várni; magánellátásban még aznap délután fogadták ultrahangra.

Az orvos ott, helyben megmondta nemcsak azt, hogy daganat, de azt is, hogy rosszindulatú, nyirokáttéttel.

Egyszóval Erzsébet a lehető legrosszabb hírt kapta, amit sajnos a mammográfia és a szövettan is igazolt, sőt, a CT-vizsgálat csontáttétet is kimutatott. Nem sokan tudtak volna felállni ebből testileg, de elsősorban lelkileg… „Az első napokban valahogy el sem hittem, távolítottam magamtól a dolgot. Aztán a szövettan után tényleg bepánikoltam, különösen, mivel az orvos teljesen lemondóan hívott fel, mint aki már el is temetett. Akkor bennem átkattant valami. Azt mondtam, hogy na, ez velem nem fog megtörténni, én biztosan túl fogom élni.

Az áttétek miatt nem volt sok idő, gyorsan kellett cselekedni. Mivel ebben a kiterjedtségben a daganat nem volt műthető, először kisebbíteni kellett valahogyan. Erzsébet két orvoshoz is elment, mindketten ugyanazt javasolták: erős kemoterápiás kezelés mellé biológiai terápiát. Emellett Erzsébet is megtette, ami rajta múlott: radikálisan átalakította az étrendjét.

A sport akkor nem is érdekelt, ha azt mondják, nem ugorhatok többet, nem baj. Csak éljek.

Bár egy drasztikusan növekedő agresszív ráktípusról van szó, ami két centisről pár hét alatt öt centisre nőtt, szerencsére jól reagált a kezelésre. Már két alkalom után három milliméteresre zsugorodott. Összesen négy „kemót” kapott, mellé biológiai kezelések egész sorát – ez idáig több mint hatvanszor. Hihetetlen, de az áttétek is teljesen eltűntek, annyira, hogy végül műtétre sem volt szükség. Ennek ellenére a kezelések lelkileg, fizikailag is megviselték őt – és a mai napig folytatódnak.

Nehezen bírta a májam, a lábam pedig ödémás lett, de mégis tudatilag volt nehéz az a bizonytalanság. Elfogadtam, hogy tönkremegy a körmöm, hogy kihullik a hajam. Az ember egy ideig reménykedik, hogy ő lesz a kivétel. Megmondták, hogy két hét múlva kezd majd hullani. Egész pontosan aznap reggel csomókban jött ki. Sokan a mellük elvesztésétől rettegnek, de én azt mondtam, az életemről van szó, és mell nélkül lehet élni. Akár mindkettőt vegyék le, ha ez az ára a gyógyulásomnak!

Linder ErzsébetMegköszönni a betegséget

Erzsébet nem hárított, elfogadta a betegséget, sőt volt, mikor meg is köszönte, mert olyan változásokat indított el az életében. „Az első sokk után hamar felismertem, hogy valamit még kell tennem a kezelések mellett azért, hogy működjenek. Rájöttem, hogy fel kell dolgozni a régi sérelmeket, tovább nem hurcolom. Akivel lehetett, megpróbáltam megbeszélni, de legalább én kimondtam mindent. A gyerekemmel kapcsolatban, a válásommal kapcsolatban is. Sokáig kíméltem másokat, ezért nem beszéltem ezekről, de rájöttem, hogy ez is betegít, legalábbis gyengíti az immunrendszert, teret hagyva a betegségeknek. És

furcsa, de mire ennek a végére értem, és kopaszon belenéztem a tükörbe, életemben akkor láttam magam először szépnek. Azt éreztem, hogy boldog vagyok.

Nap mint nap felébredtem, és már az ágyban mosolyogtam, hogy élek. Azelőtt ez elképzelhetetlen volt.”

És egyre többet gondolt a sportra. Arra, hogy ott áll a torony tetején, elrugaszkodik, ugrik. Egyre fontosabbá vált a visszatérés, hogy olyasmit csináljon, amiből pozitivitást kap. Beadta a nevezését a kvangdzsui úszó-világbajnokságra. Szinkronban, három méteres műugrásban Bali Roxánával indult (aki egyébként huszonöt éves, HPV miatt konizáción átesett lány). Erzsébet nagyon izgult, nagyon akart teljesíteni. Talán így lehetett, hogy banális módon vétette el az ugrásukat: más formációt ugrott, mint a társa, így az egyik ugrásuk nulla pontos lett, és így végül a kilencedik hely lett az övék. Egyéniben egy ötödik és egy hatodik helyet sikerült elérni. „Nem tudom, hogyan történhetett. Pillanatnyi kihagyás. Mindenáron bizonyítani akartam, főleg a szponzorok miatt, miközben tudtam, hogy nincs elvárásuk, sőt azt hangoztatták, milyen fantasztikus, hogy csinálom a kezelések mellett, mindegy, hogy hányadik leszek.

Előtte én is úgy gondoltam, hogy nekem már az is aranyérem, hogy élek, hogy tudok ugrani. De mikor ott voltam a deszka szélén, akkor bizony már baromira nem volt mindegy…

Erzsébet élete végéig gyógyszerelni fogják; háromhetente kap intravénás injekciót. Ennek is vannak mellékhatásai, ha nem is olyan durvák, mint a kemóé. Hasmenés, lábzsibbadás, orr- és egyéb nyálkahártya-vastagodás, sebesedés, allergiás tünetek…, sorolja. A kezelések kitöltik az élete nagy részét, mellette edzésekre jár, sőt, maga is tart gyerekeknek. „A kemó »lenyomja« az immunrendszert, ezért minden lassabban gyógyul. Szerencsére az átlagrákosoknál jobb állapotban vagyok sportolóként” – mondja. Hozzáteszi: nem hajlandó félelemben élni. Az azért megviselte, amikor egy cikkben úgy mutatták be: Erzsébet, aki ilyen és ilyen kezeléseket kap ilyen és ilyen daganat miatt, de soha nem fog meggyógyulni. Ő nem így gondolja. Életben tartja nagylánya, leendő unokája és édesapja emléke. Ő volt a mindene, amíg élt, és Erzsébet úgy gondolja, a betegségének nagy része van abban, hogy elveszítették őt. „Valahogy úgy érezhette, nincs olyan, hogy a lánya előbb haljon meg, mint ő. És persze látott, amikor mankóval jártam, enni se tudtam, mellékhatásokkal küzdöttem. Előtte semmi baja nem volt, szerintem egyszerűen eldöntötte, hogy inkább elmegy, hiába nyugtattam, hogy meg fogok gyógyulni.

Linder Erzsébet

Főként az a barátnője állt mellette a bajban, aki már átesett a betegségen. Voltak barátok, akik elmaradtak, viszont azt mondja, kapott újakat. „Sokan vannak, akik nem tudnak ezzel mit kezdeni. Távolítják a témát, hogy ne kelljen róla se beszélni, se hallani.

Gondolkodott azon is, miért alakultak ki nála a tünetek. „Sok minden nem rajtunk múlik, de én úgy érzem, nálam jórészt lelki okok vezettek ide. Hatvan év alatt sok stressz lerakódik… Csak meló van, meg még több meló, rohanás… Ha van munka, akkor van pénz, de nincs idő kikapcsolni, ha nincs munka, akkor az a baj. De nemcsak a pénz a fontos, a birtoklás meg az élvezetek. A fontos csak maga az élet, mert az úgyis a mindennapokból áll. Érdemes elengedni a múltat, és nem nagyon aggódni a jövő miatt. Nekem főleg a »ma« van. Délután megyek edzést tartani a gyerekeknek, ők rengeteg erőt adnak. Ha nem is egoista, de kicsit fontosabb lettem önmagam számára. Azelőtt másoknak hamarabb adtam, mint magamnak…

Azért kicsit Erzsébet is tervez: két év múlva szeretne ott lenni Fukuokában a világbajnokságon, jövő májusban pedig – úgy szeretné – indul a Masters Európa Bajnokságon, ismét itthoni közönség előtt.  És bár minden toronyugró fél valamelyest, mielőtt elrugaszkodik, talán ő az egyetlen, aki többé már nem.

via nlc.hu

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül