Majka kiakadt: „Menjen a francba az az ember, aki 9 milliós autóban ül, de jelentkezett a 136 ezres segélyért” – Indirekt.hu

Sharing is caring!

A rapper a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában fejtette ki ismét véleményét az zenészek szociális támogatásáról.

Majka még májusban akadt ki a Artisjus és az EJI rendkívüli szociális támogatásával kapcsolatban, ugyanis szerinte olyanok is felvették, akiknek valójában nem volt rá szüksége. Most Kadarkai Endrével való beszélgetése során újból feljött a téma.

 

A rádióműsorban Majka hangsúlyozta: véleményében az „olyanok” a kulcsszó, ezen van a hangsúly. „Arról volt szó, hogy mindenki felvette, aki megigényelte ezt a dolgot, és ezek közé beférkőztek olyan emberek, akik nem az, hogy nem érdemlik meg, hanem akiknek nincs rá szükségük. Ezt kiforgatva jelentek meg újságcikkek, hogy én azt mondtam, hogy akik felvették ezt a jogdíjat, nem emelték ki, hogy én valójában nem azok ellen szólalok fel, akik tényleg megérdemlik” – fogalmazott. Azt is elárulta: pár olyan emberről biztosan tud, aki felvette a támogatást, pedig azt is tudja, hogy nincs szüksége nettó 136 ezer forintra.

Kérdésre válaszolva elárulta, nem bánta meg azt, amit mondott. „Hát menjen a francba az az ember, aki felveszi a másik elől, úgy, hogy közben egy kilencmilliós autóban ül és azt mondja, hogy neki 136 ezer forintra szüksége van, csak azért, mert olyan helyen van és dolgozik, ahol elsőként értesül arról az információról, hogy meg lehet pályázni ezt az összeget” – vélekedett.

Hozzátette azt is, ismert olyan embert a szakmában, „akinek az egész zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindul és különböző helyekről évi 5-6 millió forintot tud az ő nemlétező zenei karrierjére fordítani.”

Indirekt/atv.hu

Facebook Comments