Marsi Anikó a Mokkában puffogott és elégedetlenkedett, amiért ő esett ki a Dancing with the Starsból

Sharing is caring!

A Dancing with the Stars legutóbbi adásába egy hét kihagyás után – a koronavírus miatt – visszatért Marsi Anikó, de azzal a lendülettel ki is esett. Habár már a korábbi táncukkal is veszélyzónások voltak, Marsi úgy érzi, nem érdemelték meg a kiesést.

A szombati műsor után, a Tények műsorvezetője még a hétfői Mokkában is hosszasan elégedetlenkedett. Láthatóan nem tette túl magát azon, hogy véget ért számára a verseny.

Gábor beszélj te, mert én olyan szomorú vagyok, hogy megszólalni sincs kedvem

– indult a reggeli beszélgetés.

Nem akarok elkezdeni nyafogni, most mit vitatkozzak a nézőkkel?

– tette fel a kérdést Marsi Anikó, majd mégis belekezdett egy egyoldalú vitába, miután lejátszották a szombati táncukat.

Nézd meg milyen szép. Minden lépés megvan, minden mozdulat megvan. Utólag megkérdezném, hogy azt a hét pontot miért kaptuk, de nem számít már…

Majd azt ecsetelte, hogy milyen rossz a verseny értékelési rendszere és biztosan azért esett ki, mert túl öreg. Itt megjegyeznénk, hogy Marsi 45 éves. A női celebek közül Gelencsér Tímeát leszámítva pedig mindenki 40 és 50 év között van. Pásztor Anna például 47 éves, Détár Enikő pedig 56.

Oké, ez egy ilyen műsor, de sajnos… ajj, azzal kezdtem, hogy nem akarok panaszkodni, de van egy rossz üzenete, hogy öreg kutya ne tanuljon új kunsztot. Tehát egy ilyen öregasszony, mint én, akinek semmi köze nincs se a színpadhoz… De hát nem ez az üzenete? Nem tudok jól kijönni belőle, mert nem az értékeljük, hogy honnan hová tudok elgurulni.

Aztán azt is kiemelte, hogy érdekes módon az élmezőnybe mindig azok kerültek, akik jól táncolnak.

Pardon?

Magunk között, őszintén szólva, mindenki, aki ilyen falábú, mint én, nem az élbolyban szerepel.

Kiemelt kép: TV2

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük