A Városligettől néhány lépésnyire található apró kőtábla alatt naponta egy egész kisvárosnyi ember halad el, mégiscsak kevesen veszik észre.

Budapest határánál 1944. november 3-án bukkant fel az első szovjet páncélos, a következő százkét napban pedig a Vörös Hadsereg felőrölte a német és magyar védők megmaradt erőit, így a város a szovjetek irányítása alá került.

A főváros körül karácsony napján bezárult ostromgyűrű következtében a szovjetek alig két hét eljutottak a Városligetig, ahol január 11-én napokon át tartó harcok indultak, jókora pusztítást okozva. 14-én a Keleti, 15-én pedig a Nyugati pályaudvar is a Vörös Hadsereg kezére jutott, két nappal később pedig elérték a Duna vonalát, ahol a Harmadik Birodalom visszavonuló katonái által megsemmisített Petőfi, Szabadság, illetve Erzsébet híd már nem állt, 18-án pedig a Lánchíd is a folyóba omlott.

FORTEPANSzovjet katonák a régi Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

A Vörös Hadsereg mindeközben természetesen a budai oldalt is támadta, ott azonban a Városmajor, a hegyek és a Vérmező hosszú napokra megakasztotta a támadókat, akik végül február 13-án átvették Budapest teljes egészének irányítását, véget vetve az előző egy évben hozott, a budapesti zsidók negyven százalékát elpusztító intézkedéseknek.

Végső megoldás

A német megszálló csapatokkal érkezett Eichmann-kommandó a város 1944. március 19-i átvétele után azonnal megkezdte Budapesten a „végső megoldás” magyarországi fejezetének lebonyolítását, melynek következtében az 1941-ben még 247 ezres fővárosi zsidóság 1945 tavaszára 144 ezresre szűkült – írja Sebők László A magyarországi zsidók a számok tükrében című tanulmányában.

Az oroszok érkezése persze egyáltalán nem hozott a német, illetve a nyilas uralom alatt tapasztalhatónál minden fronton jobb világot: a Vörös Hadsereg a tervezettnél jóval lassabban és csak komoly veszteségekkel volt képes átvenni az uralmat Budapest felett, ezt pedig Malinovszkij marsall a ténylegesnél jóval nagyobb ellenséges haderővel – 79 ezer helyett 180–200 ezer fővel – indokolta Sztálinnak, a két szám közti különbséget pedig a lakosságból kívánta feltölteni.

Így is történt: már az ostrom alatt, de azután is tömegével tűntek el a fővárosból, illetve annak környékéről a civilek – Ungváry Krisztián (Budapest ostroma, 1998) szerint közel ötvenezren –, hogy kényszermunkatáborokban töltsék a következő éveiket.

FORTEPANSzovjet katonák a mai Corvin-negyednél, a kép jobb szélén az Iparművészeti Múzeum épülete.

A felszabadító-megszálló katonák rengeteg nemi erőszakot követtek el: a CEU-professzor Pető Andrea kutatása szerint csak Budapesten 50 és 200 ezer közt lehetett a megerőszakolt nők száma, noha a témában annak kutathatatlansága miatt – az áldozatok jó része inkább eltitkolta a vele történteket, és az egyébként elérhetetlen orosz levéltári források sem mutatnak pontos számot – sosem állnak majd rendelkezésre az igazságot tükröző adatok.

Mindezek a tények – és az, hogy sokak számára épp a szovjet megszállás jelentette a háború legkeményebb szakaszát – négy és fél évtizeden át értelemszerűen nem számítottak, hiszen a Vörös Hadsereg egészen 1989-ig Magyarországon maradt, a Rákosi- és Kádár-kor berendezkedése pedig nem tette lehetővé, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a történtekről, a felelősöket pedig egy bíróság ítélje el, sőt, április 4., a felszabadulás ünnepe egészen a rendszerváltásig nemzeti ünnep lett.

Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy a város, illetve az ország különböző pontjain nemcsak emlékművek tömegei jelentek meg, de néha a lakók is hálájukat fejezték ki a szovjet hadsereg iránt, az azonban annál inkább, hogy egyikük még három évtizeddel a rendszerváltás után is ellenáll a történelem viharának.

Pedig Ismeretlen Budapest néven futó, a főváros rejtett helyeit bemutató sorozatunk mai epizódjában épp egy ilyen példát mutatunk be, mégpedig egy olyan környéken, ahol nap mint nap egy kisvárosnyi ember fordul meg, közülük mégis csak kevesen veszik észre a forgalom miatt lassan szürkülő házfalba süllyedt kőtáblát.HIRDETÉShttps://ad.adverticum.net/external/6682062.html?goa3&v&externalhost=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fexternal&statichost=%2F%2Fad.adverticum.net&location=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fbanners%2F6681993%2F&target=_blank&timestamp=1638997567880&referer=https%3A%2F%2F24.hu%2F&referer.e=https%253A%252F%252F24.hu%252F&cthref=https%3A%2F%2Fad.adverticum.net%2FC%2F4095098%2F6681997%2F668206200%2F1638997400371%2F24.hu%2F6682061%2F%3Fu%3D0000001&cthref.e=https%253A%252F%252Fad.adverticum.net%252FC%252F4095098%252F6681997%252F668206200%252F1638997400371%252F24.hu%252F6682061%252F%253Fu%253D0000001&zone=4095098&goal=6681997&banner=6682062&pageiid=1638997400371&PAGEIID=1638997400371&LOCATION=24.hu&l=24.hu&ord=1638997400371&imgpre=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fbanners%2F6681993%2F&zona=4095098&kampany_id=6681997&uniqueid=0000001&uniqueID=0000001&UNIQUEID=0000001&url%3A6682061=https%3A%2F%2Fad.adverticum.net%2FC%2F4095098%2F6681997%2F668206200%2F1638997400371%2F24.hu%2F6682061%2F%3Fu%3D0000001&url.e%3A6682061=https%253A%252F%252Fad.adverticum.net%252FC%252F4095098%252F6681997%252F668206200%252F1638997400371%252F24.hu%252F6682061%252F%253Fu%253D0000001&title=Advertisement+%234095098&goadebug=1A SZERZŐ FELVÉTELE

A Városliget mellett végigfutó, a Kerepesi úttól a Váci útig nyújtózó Dózsa György út 1945-ben, nem sokkal a háború után kapta a nevét, ugyanannak a folyamatnak a részeként, ami a magyar történelem korábban kevéssé ismert, vagy – a rendszer álláspontja szerint – nem megfelelően kezelt alakjainak kívánt utcanévvel, illetve köztéri szoborral is emléket állítani. Így lett a szocialista költészet egyik legünnepeltebb személyisége József Attila (1905–1937), valamint vált mindenki számára ismertté a mindössze harminc évet élt Ságvári Endre (1913–1944), illetve a nácizmussal szembeszegülő Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) neve.

Emlékművet és szobrot közülük sokan az évtized végéig nem kaptak – részben azért, mert az ezekre kiírt pályázatok sikertelenül zárultak –, kőtáblával azonban tisztelegtek előttük: Bajcsy-Zsilinszky arca ennek köszönhetően már 1946-ban, a parasztháborút kirobbantó Dózsa Györgyé három évvel később, a fiatalon elhunyt költőé pedig 1952-ben a nevüket viselő utca kezdeténél álló házak egyikére került.GALÉRIAA SZERZŐ FELVÉTELE

Ettől néhány méterre, a kapuzat másik oldalán, két földszinti ablak közt kapott helyet a hálás felirat, melyet az utca ezen oldalán sétálva csak némi nyaknyújtogatással lehet észrevenni:

A hős szovjet hadsereg
szabaditotta fel e házat
a fasiszta elnyomás alol.
1945. I. 14-én.
Hálából a ház lakói 1959.

A SZERZŐ FELVÉTELE

Az állítás évében a Béke Ballon-Esőkabát és Sportruházati Szövetkezet boltjának is otthont adó épületen jó eséllyel nem csak úgy, mindenféle apropó nélkül bukkant fel a tábla, hiszen az Igaz Szó című lapban Árkus József tollából megjelent cikk szerint a házat pont abban az évben újították fel, mégpedig társadalmi munkában:

„Így született meg a zuglói kerületben az a nagyszerű társadalmi munkamozgalom, amilyenre – pedig negyven esztendeje vagyok kommunista – még sohasem láttam hasonló példát. A Dózsa György út 7. szám alatti hatalmas bérházat például a lakók saját erejükből tatarozták ki, s közben kétezerkétszáz munkaórát dolgoztak minden fizetség nélkül, pusztán azért, mert közös dolgainkat a magukénak is érzik.”HIRDETÉS

A tábla így jó eséllyel a felújításokkal egyidőben jelenhetett meg, az elmúlt hatvan évben pedig túlélt minden, az esetleges eltüntetésére indított akciót.

https://www.google.com/maps/embed?pb=!4v1563365772446!6m8!1m7!1sQ40YpGKpCuqGIT6lkgjB4g!2m2!1d47.50435564696649!2d19.08841678428871!3f52.71659886419465!4f18.287665755183724!5f0.7820865974627469

Az épület külsőleg ugyan egyhangúnak tűnik, mégis megérdemli a figyelmet, hiszen a falak mögött a főváros történelmének egy érdekes darabja rejlik: a Schwartz Pál által 1895-ben tervezett háromemeletes bérházban megbújik ugyanis egy rejtett udvar, melyben az Agapé Pünkösdi Gyülekezet imaháza áll.

A mindössze 245 négyzetméteres épületről a gyülekezet honlapja, illetve Wintermantel Balázs minden részletre kiterjedő tanulmánya azt írja: a helyiség régebben lovaglóterem volt, amit egy ideig a háztulajdonos gróf Wass család egy lánygyermeke használt, a századforduló után pedig az erdélyi gyökerű család által megbízott adventista gondnok hozta itt létre a város első adventista imatermét. Annak sikerét látva a missziót Magyarországon vezető John F. Huenergardt Kolozsvárról Budapestre tette át a központját, a kis épület pedig 1903–1905 között az országos misszió központja volt. Őket a Szegénysorsú gyermekágyas izraelita nőket segélyző egyesület váltotta, és legalább 1916-ig bérelte a termeket. A zsidó jelenlét ezzel nem szűnt meg, hiszen a következő másfél évtizedben az épület Erzsébetvárosi Imaegyesület (1921), Erzsébetvárosi izr. imaház (1923), a zsidó gimnázium temploma (1923), Erzsébetvárosi Izraelita Templom Egyesület (1926), illetve Bész Jiszráel Imaház (1927) néven is felbukkan a kor lapjaiban, habár Wintermantel szerint ezt a funkciót ezután a Pesti Izraelita Hitközség Fiú- és Leánygimnáziumának (ma az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája) épületei közül az egyik vette át, a zsinagóga, illetve a Templom Egyesület pedig a Bethlen térre költözött, ahol 1931–1932-ben megszületett a ma is működő imaház.HIRDETÉS

A Dózsa György úti helyiségben 1933-ban még egy izraelita főzőhely volt, a következő évben azonban a zsidók helyett már a mai Agapé elődjét találhattuk volna az épületben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.