A Delaware-i Egyetem tudósai eredetileg egy hidrogénalapú akkumulátoron dolgoztak, ám menet közben kiderült: másra is jó lehet a technológiájuk.

Ahhoz, hogy sikerüljön megállítani a klímaváltozást, alapvetően két dologra van szükség: radikálisan csökkenteni kell a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, a légkörben lévőt pedig ki kell vonni onnan. Mindkettő komoly fejtörést okoz a tudósoknak, utóbbi azonban jóval nagyobb kihívást jelent. A Delaware-i Egyetem szakemberei azonban állítják, sikerült hatékony megoldást találniuk rá.

A tudósok egy olyan, egyelőre üdítősdoboz méretű rendszert készítettek, ami hidrogénnel működik, és ami képes a levegőben lévő szén-dioxid 99 százalékát kivonni a környezetéből. Az egyetem egyik kutatója, Yushan Yan és csapata a Nature Energy című folyóiratban számolt be az elért eredményeiről – írja a Yahoo News.

A kutatók eredetileg a jelenleginél hatékonyabb és környezetkímélőbb akkumulátorok kifejlesztésén dolgoztak. Az általuk megálmodott üzemanyagcella membránjának készítésekor azoban egy komoly problémával találták szembe magukat: azzal, hogy ez az eszköz rendkívül érzékeny a környezetében lévő szén-dioxidra, ami megnehezíti a működését.

A problémát 15 éve próbálják megoldani, de arra csak néhány évvel ezelőtt jöttek rá, hogy ez a hátrány tulajdonképpen előny lehet, hiszen segíthet kivonni a légkörből a szén-dioxidot.

Brian Setzler, a publikáció társszerzője szerint a membrán gyakorlatilag minden ilyen részecskét kiszűr a környezetében lévő levegőből, és meg is köti azt a membrán másik oldalán.

© University of Delaware

Bár mindez nem tesz jót az üzemanyagcellának, arra tökéletes lehet, hogy megtisztítsa az üvegházhatású gáztól a levegőt.

A szakemberek szerint egy 5×5 centiméteres cella percenként 2 liter levegőt enged át magán, és szűri ki belőle a szén-dioxid 99 százalékát. Egy üdítősdoboz méretével rendelkező készülék pedig percenként 10 liter levegőt tisztíthat meg 98 százalékos hatékonysággal.

A szakemberek szerint a készüléket az űrhajókon és a tengeralattjárókon is használni lehetne, hogy megtisztítsák az elhasználódott levegőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.