Rendőrségi ügy lett abból, hogy a TikTok-sztárok járvány idején partiztak

Sharing is caring!

A hatóságok korábban már a víz és az áram lekapcsolásával is megpróbálták megakadályozni a bulikat.

A Los Angeles-i hatóságok vádat emeltek Bryce Hall és Blake Gray ellen, mert a járványkorlátozások ellenére nagy házibulikat tartottak. A két TikTok-sztárnak összesen 19 millió követője van, az ügyész szerint ez súlyosbítja az ügyet, hiszen egy közegészségügyi veszélyhelyzet idején ilyen befolyással a helyes viselkedést kellene népszerűsíteniük, nem pedig felelőtlenül törvényt szegniük, majd ezt videón is megosztaniuk.

Ha bűnösnek találják őket, akkor akár kétezer dollár pénzbüntetésre és egy év börtönre is ítélhetik őket.

A hatóságok korábban már elzárták a vizet és kikapcsolták az elektromos áramot a Hollywood Hillsen található házban, amelyet egy másik influenszerrel közösen béreltek, és ahol a partikat tartották.

Az ügyész szerint ezek a házibulik úgynevezett potenciális szuperterjesztő rendezvények lehetnek, vagyis egy fertőzött sok embernek tovább adhatja a vírust.

Sajtóértesülések szerint a fiatalok augusztus 8 és 14 között több házibulit is tartottak, a 14-ein Bryce Hall 21. születésnapját ünnepelték.

Az amerikai államok közül jelenleg Kaliforniában a legsúlyosabb a járványhelyzet, több mint 683 ezer megbetegedést és 12 ezer halálesetet regisztráltak eddig.

A TMZ szerint Bryce Hall megbánta a viselkedését, és jogosnak tartja, hogy a hatóságok lekapcsolták a vizet és az áramot a házában. „Megérdemeltem. Most viselnem kell a következményeket” – mondta.

Facebook Comments