Megérkezett a szibériai fagy, havazásra ébredtünk

Sharing is caring!

Az előrejelzések szerint megérkezett az igazi sarkköri fagy hazánkba. Sok helyen tegnap és ma reggel is havazásra ébredhettek.

Fotó: MTI/Varga György

Ma már napközben is nulla fok alatt marad a hőmérséklet, hétvégén pedig már mínusz 15 fok is lehet az ország északi pontjain. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -7 fok között alakul, az átmenetileg kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható.

Csütörtökön egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet, de az északkeleti megyék fölé még vastagabb felhőréteg érkezhet. Napközben egyre kevesebb helyen, főként a keleti megyékben várható havazás, hózápor. Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyütt viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás.

– Szombaton már mindenütt fagypont alatti hőmérsékletre készülhetünk napközben is. Az ország nyugati felén még marad az erős szél, keleten gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. A felhőátvonulásokból, a napos időszakok mellett elszórtan alakulhatnak ki futó hózáporok – mondta Pártai Lucia meteorológus.

Facebook Comments