Megint orrfacsaró bűz terjeng Budapesten

Sharing is caring!

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt árasztotta el a trágyaszag Budapestet, most úgy tűnik, itt az újrázás.

Olvasóink és kollégáink tapasztalatai alapján nagyjából egész Budapesten trágyaszag terjeng:

Óbudán többen is észlelték az orrfacsaró bűzt, ahogy a budai rakparton, a II. kerületben, de még a Hősök terén is sokkal kényelmetlenebb levegőt venni a szokásosnál.

A város legváltozatosabb pontjain felbukkant bűz okáról megkérdeztük a Fővárosi Katasztrófavédelmet, illetve a Fővárosi Csatornázási Műveket is, amint választ kaptunk, frissítjük cikkünket.

Érdekes, hogy egy évvel ezelőtt az évnek szinte pontosan ugyanebben az időszakában öntötte el a trágyaszag Budapestet. Akkor nem is sikerült eldönteni mindenkit kielégítően, pontosan mi volt az oka a napokig érezhető szagnak: akkor egy nem megtalálható fejér megyei céget neveztek a bűz forrásának, Orbán Balázs államtitkár pedig azt ígérte, hogy “bár egyedi esetről volt szó, annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló, a kormányhivatalokat több helyszíni ellenőrzésre utasították.”

Facebook Comments