Budapest – Bár esküvőt és csodás nászutat tervezett a menyasszonyával Koczka Géza, művésznevén MC Hawer, a zenész és kedvese külön utakon folytatják – értesült a Blikk.

Lapunk úgy tudja, az énekest nagyon megviselte a szakítás, teljesen magába zárkózott, annyira bízott abban, hogy a hölgy elhozza az életébe a boldogságot, hogy el is jegyezték egymást, majd közös otthonba költöztek. A kudarc fájó, ezért a barátai aggódnak, nehogy Géza szerelmi bánatában újra a pohár után nyúljon.

– Csúnya szakítás volt kettejük közt, ráadásul igen „kacifántos” módon történt az egész. Szegényt nagyon megviselte, maga alatt van. Remélem, minden rendben lesz vele, aggódom érte, nehogy megint az alkoholhoz nyúljon bánatában. Megteszek mindent azért, hogy ez ne így legyen – mondta lapunknak Hawer zenésztársa és régi barátja, Benyó Miklós, vagy ahogyan a rajongók ismerhetik, Tekknő Miki.

MC Hawer és Tekknő /Fotó: RAS-archívumMC Hawer és Tekknő /Fotó: RAS-archívum

Érthető, hogy a zenész megzuhant, hiszen úgy tűnt, közel a hatodik x-hez végre megtalálta az igaz szerelmet, s azt a nőt, aki mellett leéli az életét. A pár 2021 nyarán ismerkedett meg, s alig két hét után Hawer feleségül kérte a nála tíz évvel fiatalabb hölgyet, aki igent is mondott. Nem sokkal később összeköltöztek egy, a menyasszony által vásárolt lakásban, s februárra szűkkörű esküvőt, ám luxus nászutat terveztek.

– Úgy érzem, révbe értem. A kedvesemnél jobb társat nem is kívánhatnék, vele szeretném leélni az életemet. Több mint fél éve vagyunk együtt, és úgy érezzük, itt az ideje, hogy hivatalosan is összekössük az életünket. Végre egy korban hozzám illő nőt találtam, aki mellett nyugodt, békés és harmonikus életem van. Sokkal könnyebben megértjük egymást, több a közös témánk, és hasonló a gondolkodásunk. Nincsenek közöttünk felesleges viták, ha mégis van nézeteltérésünk, azt is hamar és felnőttek módjára tudjuk rendezni – nyilatkozta nemrég a zenész a Sorry! magazinnak.

Ám úgy tűnik, az élet máshogy alakult számukra. Pedig korábban a zenész közösségi oldalán büszkén mutatta évtizedekkel fiatalabb barátnőit, a kapcsolatok mind zátonyra futottak. A korban hozzá illő hölgy szerelmében azonban nagyon bízott, így lehet, hogy Tekknő Miki félelme jogos, hiszen Hawer, akit eddig nem értünk el, korábban az alkohol rabja volt. Évekkel ezelőtt a zenész a Merényi Gusztáv Kórházban volt elvonókúrán, sokáig tartott, míg legyőzte démonait, amelyre kimondottan büszke volt.

Idősebb nőkkel jobb az ágyban, lecserélte hát huszonéves barátnőit a magyar zenész

Idősebb nőkkel jobb az ágyban, lecserélte hát huszonéves barátnőit a magyar zenész

– Huszonhárom éven át reggeltől estig ittam – vallotta be közel egy évtizede, majd életmódot váltott, öt hónapra sátorba költözött és mindenhová bringával járt. 2016-ban zsírleszívással tüntette el derekáról az alkohol úszógumiját és belekezdett fogsorának rendbehozatalába is. Az alkoholmámorban töltött évek anyagilag is megviselték, több végrehajtás is indult ellene, ám igyekezett talpra állni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.