Merkely: Nőtt a koronavírus terjedésének kockázata

Sharing is caring!

Nem mutálódott jelentősen a kórokozó, a Semmelweis Egyetem rektora szerint ez még mindig ugyanaz, amelyik tavasszal fertőzött.

Koronavírus – a második hullám

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián. Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta, hogy a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az intézkedések gyorsan hatottak, a nyitás után is stabilan alacsony volt a járvány terjedésének mértéke.

Az elmúlt két hétben viszont minden megyében jelentősen nőttek ezek a járványügyi jelzőszámok

– hívta fel a figyelmet.

Azt is mondta, hogy a vírus nem változott, lényeges mutációt nem látnak a szakemberek. Kiemelte ugyanakkor: az első hullám abban jelentősen különbözött a mostani másodiktól, hogy akkor nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya. Most a pozitív esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki, de a vírus egy idő után átterjed az idősekre is,

ezért is kiemelten fontos a maszkhasználat.

Kitért arra is, hogy a koronavírusnak Magyarországon nem volt harmincévesnél fiatalabb halálos áldozata, valamint európai összehasonlításban alacsonynak számít a magyar halálozási ráta. A járványról tájékoztató kormányzati honlap szerint az elmúlt napon két koronavírusos beteg halt meg, így az áldozatok száma 630-ra emelkedett. A fertőzéssel diagnosztizált magyarok száma jelenleg 10 191.

Merkely Béla ismertette: a négy orvosegyetem által tavasszal, több mint tízezer ember bevonásával végzett országos szűrés alapján is azt állapították meg, hogy a vírus inkább az idős korosztályt érintette. Szerinte fontos a szakmailag megalapozott és hiteles kommunikáció. A „vírusszkeptikus és maszkszkeptikus hozzáállás” nem segít. Közösségi összefogással győzhető le a járvány – szögezte le a rektor, aki szerint a legfontosabb a megelőzés,

a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

Facebook Comments