Merkely: Szigorítás nélkül meredeken emelkedne a fertőzöttek száma

Merkely: Szigorítás nélkül meredeken emelkedne a fertőzöttek száma

Sharing is caring!

A Semmelweis Egyetem rektora szerint az intézkedésnek látványos hatása lesz.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne”

– mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1-en.

Merkely Béla szerint a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot. “Viszonylag rövid időn belül ezek a számok még jelentősebben emelkednének, és adott esetben a kórházi ellátás színvonalát is befolyásolnák, ha nem lépnénk időben a szigorítás felé” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a szigorítások mennyire rövidíthetik le a harmadik hullámot, azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma korábban érte el Írországot, Nagy-Britanniát és Portugáliát, és ezekben az országokban a szigorítások után körülbelül egy hónappal az esetszámok jelentősen csökkentek.

A szakember szerint a szigorításokkal az új esetek száma csökken majd, ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető.

Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már “lényegesen jobb lesz a helyzet”, és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére.

Merkely Bélát kérdezték az oltási hajlandóságról is, ezzel kapcsolatban elmondta, folyamatos javulást lát, most már a lakosság nagyobbik része szeretné az oltást, és világosan látják, hogy az a legjobb oltás, amellyel már beoltották őket, mert az már hat és két hét múlva kimutatható védettséget ad. A szakember szerint sokat tudnak ártani a vakcinák hatásosságát megkérdőjelező vélemények, mert a lakosság egy része ennek hatására elbizonytalanodhat.

Merkely Béla arról is beszélt: jelentős előny a második hullámhoz képest, hogy most az orvosok és szakdolgozók be vannak oltva, a Semmelweis Egyetemen öt pozitív koronavírus-eset van az 5800 orvos és szakdolgozó között, vagyis – mint mondta  “a humánerőforráson nem fog múlni a betegek ellátása”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-ától március 22-éig tartó bezárását, illetve szüneteltetését, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-éig tartó bezárását. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentéséért meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-ától március 22-éig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat. Március 8-ától március 22-éig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá.

Facebook Comments