Mi történik Érden: ezúttal egy 47 éves férfi holttestére találtak – Indirekt.hu

Sharing is caring!

Holttestet találtak Érden, a Tétényliget vasútállomásnál.

Az eset körülményeiről még pontos részleteket nem tudunk, csupán annyit, hogy az egyik szomszéd tegnap este hangos kiabálást hallott. Két embert vittek el a rendőrök a helyszínről, egy férfit és egy nőt. A Blikknek nyilatkozó szemtanúk szerint a kezük be volt zacskózva. Információnk szerint gyilkosság történhetett.

Kerestük a rendőrséget az esettel kapcsolatban, egyelőre türelmünket kérték. Munkatársunk viszont fehér ruhás helyszínelőket látott a területen.

Megérkezett a rendőrség hivatalos közleménye, amelyben azt írják, hogy ismerősei találtak rá a 47 éves férfi holttestére 2020. augusztus 8-án 12 óra 30 perc körül. A helyszíni szemle adatai szerint az érdi ház egyik szobájában fekvő férfi bűncselekmény áldozata lett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Mint ismert, két héttel ezelőtt két család támadt egymásnak késekkel és ásókkal szintén Érden, a tömegverekedést egy benzinkút kamerája is rögzítette.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments