„Mi van veletek, szülők? Te nevezed apának és anyának magad, miközben a gyereked álomba sírja magát?”

Sharing is caring!

„Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?” – teszi fel a kérdést egy motivációs tréner, akitől rengeteg kamasz kér segítséget, ahelyett, hogy a szüleikhez fordulnának.

Megdöbbentő posztot tett közzé Szigeti Gábor motivációs tréner, aki Mindennapi Gabesz néven van jelen a Facebookon, és néhány éve már kifejezetten nőkkel foglalkozik. Az utóbbi időben nagyon fiatal lányok keresték meg segítséget remélve tőle. Még a tréner is ledöbbent azon, amiket mondtak neki. Erről egy Facebook-bejegyzésben számolt be, amelyben szeretné felhívni a mostani kamaszok szüleinek figyelmét.

A poszt szövegét változtatás nélkül, a szerző szíves engedélyével közöljük:

“Van gond rendesen!

Az elmúlt 2-3 hétben úgy hozta a sors, hogy négy – öt , 15-17 év közti lány talált rám. Volt, aki a szülei unszolására, de inkább maguktól kértek segítséget.

Én teljesen ledöbbentem, hogy mindegyikükben ezek közösek voltak:

– magányosnak érzik magukat

– sírva alszanak el

– senki se figyel rájuk, nem hallgatják meg őket

– kilátástalannak látják a helyzetüket

– mindenhol a maximumot várják el tőlük (iskola, edzés[sport klubban] , szülők, stb),

– bárkivel próbálnak beszélni, nem figyelnek rájuk, hanem erőlteti rájuk mindenki a maga igazát.

És ami kibaszta a biztosítékot nálam, hogy egy szép, csinos, kedves, jó tanuló, jó sportoló lány, 15 évesen, olyan nyomást és megfelelési elvárást érez, hogy az egyetlen kiút számára az “ha úgy vége lenne mindennek…, ha meghalnék”.

MI VAN VELETEK SZÜLŐK???? Te nevezed apának és anyának magad, miközben az a kis lény, aki a legfontosabbnak kéne lennie neked, álomba sírja magát? Nem akar már kommunikálni veled, mert ha elmondja az érzéseit, gondolatait, félelmeit, vágyait, leoltod, hogy az butaság és majd te megmondod, hogy mit érezzen, hogy mit csináljon, hogy mi kell neki??

Ő nem oltást akar, egyszerűen szeretne ŐSZINTÉN beszélni azzal az emberrel, akiben eddig 100%-ig bizhatott, akiről tudja, hogy előtte lehet gyenge, és megnyílhat. És csak azt várja, hogy csöndben meghallgasd és azt mondd neki: “Örülök, hogy őszinte voltál, szeretlek és ha ebben szeretnéd, hogy segitsek, kérlek mondd el, mit tegyek érted, szerinted mi lehet a megoldás?” Ennyi! Ez olyan nehéz?

Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen már miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?

Amikor az a 15 éves kislány elmondta, mi van benne, könnyek között, lesütött szemmel, szinte szégyellve magát, hogy ez benne van….. Úgy megöleltem volna, (hiszen neki most nyílik a világ, önfeledt kéne, hogy legyen, hisz gyerek még, ehhez képest szomorúbb, mint egy haldokló beteg) hogy ne félj, itt vagyok, nem engedem el a kezed. De nem ölelhetem meg, mert ilyen a társadalom.

Alig bírtam vissza fojtani a könnyeimet, miközben azon járt a fejem, hogy bár az én lányom lenne, nem itt tartana, de nincs még gyerekem. Viszont akiknek meg van, így qrjak el a dolgot a gyerek és köztük, aztán tele sirják a netet, hogy “már nem tudok szót érteni a gyerekkel, szar ez a generáció”.

Te cseszted el. Ők kommunikálnának, szeretnék, hogy figyeljetek rájuk, hogy legyen valaki, aki csak meghallgatja a gondolataikat. Mert vannak nekik. Sok is. Több, mint nektek. Millió impulzus éri őket, amik millió kérdést és gondolatot vetnek fel bennük. És nincs kivel megbeszélni. Egymással nem tudják:

“- és a barátnőiddel beszéltél erről, tudják mi van veled?

– á, nem…. nekik is ugyan ennyi gondjuk van, nem akarom még ezt is rájuk dobni…”

Rohadt tehetetlennek érzem magam, hogy egyedül próbállak titeket a jó irányba rugdosni, de vajon hatásos? Eljut a tudatotokig, hogy baj van? Hogy lehet, egy nap arra mész haza, hogy nincs többé lányod, vagy fiad? Hogy keresni fogod a miérteket, okolni fogod a tv-t, az internetet, a médiát, az iskolát, a társadalmat, holott ez rajtad múlt? Értsétek meg, qrva nagy bajban vagytok és ez nélkületek nem fog sikerülni.

Ne okoskodjatok, ne gyertek azzal, hogy az én időmben ez volt. Leszarják. Egy dolgot kérnek: Figyeljetek arra amit mondunk és hallgassatok meg minket.

Írta: Mindennapi Gabesz”

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük