Miért veszélyes ránk a Facebook, az Instagram, a Google? – új dokumentumfilm a Netflixen

Sharing is caring!

The Social Dilemma címmel mutattak be egy új filmet, ami sötét képet fest arról, hogyan működik valójában a közösségi média.

Figyelemkapitalizmus – sokan így nevezik azt az új korszakot, amit a közösségi média hozott el. A Netflix új dokumentumfilmje részletesen bemutatja, hogyan működik ez a világ, ahol belőlünk, felhasználókból csinálnak pénzt. Méghozzá annyi pénzt, ami a techcégeket az emberi történelem leggazdagabb cégeivé tette.

Mi vagyunk a termék – állítják a filmben megszólalók, akik szinte kivétel nélkül a nagy közösségi oldalaknál dolgoztak korábban különböző vezető pozíciókban. Sokan közülük azért álltak fel, mert rájöttek, hogy amit csinálnak, az nem etikus. Sőt, nagyon is káros mind az egyénekre, mind a közösségekre.

“A társadalom szövete elkezdett felbomlani”

– hangzik el egy mondat a film elején, amit aztán a káosz képei követnek. Utcai összecsapások, tömeggyilkosságok, lincselések, dezinformációs kampányok által befolyásolt választások.

A film szereplői szerint mindezért nem egy rossz ember a felelős, hanem egy rossz rendszer. Az, hogy a techcégek létrehozói nem számoltak a közösségi média sötét oldalával. Vagy éppen nagyon is számoltak vele, csak épp nem érdekelte őket, ha ezáltal több pénzt kereshetnek.

hirdetés

VIDEÓ: a film trailere

A figyelemkapitalizmusban látszólag minden ingyenes. A Facebook, a Google, a Gmail, az Instagram, a Snapchat használatáért senkitől sem kérnek pénzt. A figyelmünkkel fizetünk, amit a hirdetőknek adnak el. A verseny azért folyik, hogy az életünkből minél több időt töltsünk a közösségi oldalak használatával. Ennek érdekében megváltoztatjuk a napi szokásainkat, és végső soron mi magunk is megváltozunk.

Mennyi pénzt ér meg, hogy a világ egy százalékban megváltozzon? Rengeteget.

A történelemben még sohasem fordul elő, hogy 40-50 szoftverfejlesztő mérnök kezében ekkora hatalom összpontosult volna. Hogy képesek lettek volna 2 milliárd ember életét egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Márpedig most ez a helyzet.

A figyelmünkért folytatott versenyben a kulcsszó az addikció, vagyis a függőség. A közösségi oldalakon minden: a színek, a formák, a hírfolyam felépítése azt a célt szolgálja, hogy a felhasználók minél függőbbé váljanak. Képtelen legyenek elszakadni, leszokni.

Ahhoz, hogy ez működjön, folyamatosan megfigyelnek minket.

Figyelik a reakcióinkat, hogy milyen képeket nézegetünk, melyiket meddig nézzük, mikor kattintunk rá az exeink fotójára, mikor vagyunk szomorúak, mikor vidámak, mit csinálunk éjszaka, extrovertáltak vagyunk vagy introvertáltak.

Az összes adatot, amit csak kiadunk, összegyűjtik és elemzik, hogy minél jobb modellt alkossanak rólunk. És minél több az adat, annál pontosabban jósolják meg, mit fogunk a jövőben csinálni. Milyen videók érdekelnek? Milyen érzelmek fognak meg? Mire reagálunk?

A céljuk, hogy minél több időt töltsünk a közösségi oldalak előtt, minél több ismerősünket vonjuk be és persze minél több hirdetést nézzünk meg.

A jobb eredmény érdekében a pszichológia, a viselkedéstudomány, a meggyőzés-technika legújabb eredményeit használják fel. Semmi sem véletlen, ami a hírfolyamunkban vagy a chatablakunkban történik. Ha az algoritmusok által irányított rendszer azt látja, hogy egy ideje nem vagyunk aktívak, értesítést küld, hogy valamelyik ismerősünk épp csinált valamit. Vagy, hogy bejelöltek minket egy fotón. Vagy felkínál egy új filtert. Ha a chatben nem válaszoltak nekünk azonnal, megjelenik a három kis pont, mintha a másik épp válaszolni készülne.

A filmben egy elképzelt jeleneten mutatják be, hogyan működik mindez. A mobilt elzárják, az algoritmus pedig egyfolytában próbálkozik, hogy visszaszerezze a figyelmet. Mire reagáltunk korábban? Mire kíváncsiak a pszichometrikus hasonmásaink? Végül értesítést küld arról: “Volt barátnődnek új kapcsolata van”. Ki tud ennek ellenállni?

Tudat alatt egyfolytában manipulálnak bennünket.

Amikor pedig a rendszer azt látja, hogy eléggé figyelünk, betesz egy személyre szabott, nekünk szóló hirdetést, amit aszerint választottak ki, amit rólunk tudnak.

A közösségi média drog

– mondja a filmben a Stanford professzora. Minden lájk, minden komment azonnali jutalmazás, ami dopaminlöket szabadít fel a szervezetünkben, ez pedig függővé tesz. Millió évnyi evolúció áll mögötte, hogy miért nem tudunk elszakadni tőle. A megszólaló tech-vezetők sem. Azt mondják, hiába tudták, hogy működik, ugyanúgy függővé váltak. Ki a levelezőprogramtól, ki a Twittertől, ki az Instagramtól. Nem tudták megállni, hogy bevigyék a hálószobába a mobiljukat.

De a programozók ennél is mélyebbre ásnak az agytörzsben. Átveszik az irányítást az identitás, az önbecsülés felett. Úgy fejlődtünk, hogy érdekeljen bennünket, mit gondol rólunk a közösségünk. Csakhogy akkor, amikor 5 percenként kapunk elismerést, rövidtávú jelzésekkel jutalmazódunk, a szervezetünk akárcsak a droghoz, ehhez is alkalmazkodik. És amikor nincsenek lájkok, üresnek érezzük magunkat.

A manipulált környezet, az irreális szépségideálok oda vezet, hogy hatalmas mértékben megnő a szorongás és a depresszió a tinik között.

Egyre többen vagdossák magukat. Az Egyesült Államokban a közösségi média térhódítása óta háromszorosára nőtt az önkárosítások száma, és 150%-kal az öngyilkossági kísérletek száma a 10-14 éves tinik körében.

Mindeközben egyre kevésbé vállalnak kockázatot, nem teszik le a jogsit, nem mernek randizni. A szülők pedig nem értik, mi történik a gyerekükkel.

De mindez társadalmi szinten is komoly következményekhez vezet.

A Google más-más találatokat ad attól függően, hogy mit tud rólunk. A Facebook más híreket. Nem egy hírfolyam van, vagy egy keresési találati oldal, hanem milliárdnyi.

Így minden embernek saját valósága alakul ki, amiben úgy tűnik, mintha mindenki egyetértene velünk. És mindenki más tényekben kezd el hinni.

“Hogy lehetnek ennyire hülyék?” – kérdezzük, amikor a másik oldal véleményével találkozunk. Hiszen mi addig csak olyan véleményeket láttunk, amelyek a miénket erősítették meg.

A YouTube 100 milliószor ajánlotta a lapos-föld elméletet. Olyanokat is meggyőzött, akik korábban nem hittek ebben. Ugyanez a helyzet az oltásellenesekkel, vagy bármilyen más összeesküvés-elmélettel.

A közösségi oldalak algoritmusai felerősítik a pletykákat és a szóbeszédeket. A film idéz egy kutatást, ami szerint az álhírek hatszor gyorsabban terjednek, mint a valós hírek a Twitteren. Milliárdok gondolatai és cselekedetei változnak meg egyszerűen azért, mert az igazság gyakran unalmas, a hamis információk viszont jobban lekötik a figyelmet, és több pénzt hoznak a közösségi oldalaknak.

Az algoritmusok egyre szélsőségesebbé teszik a felhasználókat, ahogy elárasztják a falukat az álhírekhez vagy összeesküvés-elméletekhez kapcsolódó vlogokkal, eseményekkel, csoport-ajánlásokkal.

A helyzet még rosszabb azokon a helyeken, ahol eleve csak a Facebook-létezik internetként. Mianmarban a boltban eleve telepítik a mobilokra az applikációt, és létrehozzák a vevő profilját. Utána pedig szédítő sebességgel terjesztik a gyűlöletkeltő tartalmakat, amik végül erőszakhoz vezettek a rohingya kisebbséggel szemben.

A polarizáció növeli az adott oldalon eltöltött időt, de közben aláássa a demokráciát, megerősíti a populizmust, a megosztottságot, és lehetetlenné teszi, hogy az emberek elfogadják: létezik objektív igazság.

A filmben megszólalók szerint hiába várjuk, hogy majd alkalmazkodunk az új környezethez.

“Egy mesterséges intelligencia ellen játszol. És ez nem kiegyenlített küzdelem.”

– hangzik el. Az algoritmusokat ugyanis mesterséges intelligencia (MI) irányítja, ami az exponenciálisan fejlődő technológia eredményeként születhetett meg. Hatalmas termekben, a föld alatt, vagy épp a víz alatt sorakozó számítógépek ezrei, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz és bonyolult programokat futtatnak. Az algoritmusokat a sikerre optimalizálták, a siker fokmérője pedig a profit.

A gépi tanulással az MI-k egyre ügyesebbek lesznek. Minél több adathoz jutnak, annál pontosabban tudják megjósolni, mire hogyan reagálunk.

A működésüket pedig már a techcégeknél is csak maroknyi ember érti meg. Vagy ők sem. Ahogy az MI-k fejlődnek, úgy veszítjük el fokozatosan az irányítást.

A másik oldalon pedig csak az emberi agy áll, egy millió éves hardver, ami képtelen ilyen gyorsan fejlődni.

A film végén mégis adnak egy halvány reménysugarat.

Azt mondják, a szabályozással már sikerült a történelemben néhány nagy céget megregulázni, lehetne most is ilyesmivel próbálkozni. Van aki odáig megy, hogy be kellene tiltani a közösségi oldalakat. Mások azt mondják, rá kellene venni őket, hogy etikus tervezéssel fejlesszenek, ami nem a figyelem kizsákmányolásán alapul.

Végül a film szereplői néhány egyszerű tanácsot is megosztanak a nézőkkel. Kapcsoljátok ki az értesítéseket. Kövessetek tudatosan olyanokat, akikkel nem értetek egyet valamiben. Ne hagyatkozzatok az automatikus ajánlórendszerekre. Ne engedjétek a gyerekeket egészen kicsi korban a közösségi média közelébe, később pedig állítsatok fel együtt határokat.

via szeretlekmagyaroszag.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük