A Jelen információi szerint szavatosságának lejárta miatt különböző típusú PCR-tesztek megsemmisítését rendelte el az Országos Kórház Főigazgatóság (Okfő).

A háromféle teszteszköz értéke megközelítőleg 5 milliárd forint. A munkát a Septox Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi, darabonként 206 forintért – szemlézte a Jelen.media írását a napi.hu.

Fosun típusú tesztből – ennek darabja 6070 forint volt – 3,4 milliárd forintért vásárolt a külügy: ezek idén március végén, április elején jártak le. A Clinomics termékéből 161 millió forintért vásárolt, ennek darabára 2593 forintba került és 2021. április 20-án jártak le. A külügyi tárca vett továbbá 1,355 milliárdért a Maccura tesztjéből is, ennek darabja 4106 forint: ezek is idén tavasszal, április 7-13. között jártak le – értesült a Jelen.

A selejtezéssel, illetve megsemmisítésével kapcsolatban a lap megkereste az Okfőt, amely azonban arra hivatkozva, hogy az adatok megismerése az „Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szerv feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetnék”, nem adott választ a kérdésekre.A kormányzat szerint tehát a súlyos járvány idején, az adófizetők pénzén megvásárolt, majd a hanyagságból (vagy a rossz beszerzési stratégia miatt) kukába kerülő PCR-tesztek sorsáról feltett kérdések veszélyeztetnék az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szervet a feladatellátásban” – jegyezte meg a cikk szerzője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.