Müller Cecília: „Bizonyított a vakcina”

Sharing is caring!

Ma is megtartotta napi online tájékoztatóját a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

Szerdára ismét megugrott az új fertőzöttek száma. Mint megírtuk, 1972 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki aj koronavírus-fertőzést, elhunyt 137 beteg.Eközben megérkezett Magyarországra a Pfizer-vakcina második szállítmánya.

Ezek fényében számolt be az operatív törzs a járvány alakulásáról, a tájékoztatót itt nézheti meg:

Müller Cecília kezdte a tájékoztatót. Elmondta, hogy az ünnepek alatti járványvédelem egyik legnagyobb örömhíre, hogy 70 ezer vakcina érkezett Magyarországra reggel. Ez a mennyiség további 35 ezer egészségügyi dolgozó beoltásához elég. További adagok is be vannak rendelve, a szállítmányozás folyamatos lesz jövőre is. Az oltás az ütemterv szerint folyik. A koronavírusos betegek közelében dolgozó egészségügyi dolgozók már nagy számban megkapták az oltást, az újabb szállítmány már lehetővé teszi, hogy a házi orvosokat, alapellátó szolgáltatókat is elkezdjék oltani. Elmondta, hogy jelentősen bővül az oltóhelyek száma is. Először öt helyen történt, a mai nappal ez 21-re bővült.

Néhány nap múlva ez a szám újra bővülni fog, 25-re. Az egészségügyi dolgozók után a szociális intézetekben dolgozók és ott élők kerülnek majd sorra a terv szerint. A szállítmányok érkezésétől függ, hogy ez mikor kezdődik.

Müller megköszönte mindenkinek, aki jelezte már oltakozási szándékát. A hozzá visszaérkezett levelekkel együtt mintegy 600 ezer fő már regisztrált, hogy szeretné beoltatni magát. (460 ezer regisztráció a weboldalon és több mint 130 ezer nyugdíjas küldte vissza a levelet)

Ezután arról beszélt, hogy egy nagyon szigorú rendje van az oltás beadásának. Az oltakozó először egy kérdőívet kap, amiből az orvosnak ki kell szűrnie a kórelőzményeket. “Mindig az oltó orvos dönt az oltakozásról” – mondta Müller.

Kiemelte, egyik védőoltás sem nyúlt 100 százalékos védettséget. “Ilyen nincsen” – mondta, majd hozzátette, ahhoz, hogy ne keletkezzen be súlyos lefolyású betegség, akár halálozás, ezért rendkívül fontos az oltakozás. Mindenkit biztat a beadatásra.

“Nem kell tartanunk a védőoltásoktól, hiszen már bizonyítottak” – folytatta Müller.

Nagyon büszkék vagyunk Karikó Katalin professzor asszonyra is, akinek oroszlánrésze volt a vakcina kifejlesztésében – mondta. Tisztában kell lenni azzal, hogy minden oltóanyagnak van mellékhatása. Azt kijelenthetjük, hogy ezek nem gyakoriak és enyhék – mondta. Előfordulhat allergiás reakció is, ezért az oltóhelyeket felkészítették ennek az azonnali elhárítására. Elmondta, hogy eddig 3789 egészségügyi dolgozó élt az oltakozás lehetőségével.

Az elmúlt néhány nap járványadatairól azt mondta, hogy ezek “kedvezőbb adatok”, de ettől függetlenül fent kell tartani a járványügyi éberséget, a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments