Nagyon fájdalmas lépés készül Orbán víruslaborjában

Sharing is caring!

Ma délután dönthet az osztrák kormány arról, hogy alig két-három héttel a korlátozások enyhítése után újra teljesen lezárja az országot. Van olyan verzió is, amely szerint akár egy hónapos szünet is következhet.

Múlt hét elején enyhített az osztrák kormány azokon a szigorú korlátozásokon, amelyekkel három hétre szigorú korlátozásokat vezetett be, többek között az oktatási intézmények bezárásával a koronavírus-járvány második hullámának megfékezésére.

Az Orbán Viktor kormányfő által Magyarország víruslaborjának nevezett szomszédos országban azonban a tavaszinál azért jóval enyhébb lezárások nem hozták meg a kellő eredményt, s ezért a hetente ülésező szakértői bizottság tegnapi javaslati alapján hamarosan újabb korlátozások bevezetésére kerülhet sor az osztrák sajtó szerint.

A Németországot sok mindenben követő Ausztria részéről ez várható lépés is volt valamennyire, hiszen a szomszédjuk e hét szerdától teljes lezárásba ment át. A sajtóban Lockdown 3.0-nak nevezett akció végső részletei ma délután alakulhatnak ki, miután Sebastian Kurz osztrák kancellár tárgyal a szövetségi tartományok vezetőivel.

A sajtó az újabb korlátozások több verzióját is megszellőztette kormányzati és szakmai körökben keringő tervezetekre hivatkozva. Most az a verzió tűnik a legvalószínűbbnek, hogy december 26-tól vezetnék be az üzletek és éttermek ismételt bezárásra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek legalább az iskolák téli szünetének a végéig tartanának.

A téli szünetet néhány nappal ezelőtt hosszabbították meg négy nappal egészen január 10-ig, a plusznapokat a kormány arra szánta, hogy tömegesen teszteljék az oktatási intézményekbe visszatérő diákokat és tanárokat Covid-19-re. A Kurier című osztrák lap viszont már arról számolt be, hogy elképzelhető az iskolai szünet és a kereskedelemre vonatkozó tilalom január 18-ig történő meghosszabbítása is.

Tegnap a sajtóban még olyan verzió is szóba került, hogy a korlátozásokat nem december 26-tól, hanem már jövő hétfőtől, december 21-től bevezetnék. A síliftek a korábbi tervek szerint 24-én nyitottak volna, azonban nagyon valószínű, hogy erre sor sem kerül, s leghamarabb csak január közepén nyitnának a sípályák is.

Rudolph Anschober egészségügyi miniszter délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta, egyelőre nem szeretne nyilatkozni arról, hogy milyen intézkedések jöhetnek, azokat az esti sajtótájékoztatón tervezik bejelenteni. Felhívta a figyelmet, hogy jelenleg is nagy a túlterheltség az ország intenzív osztályain, s ennek jelentősen csökkennie kellene.

Az előző lezárással azt sikerült elérni, hogy az intenzív osztályon ápolt betegek száma a 705 fős csúcs után lassú csökkenésnek indult, jelenleg nagyjából 500 ember részesül a Covid-19 következtében ilyen ellátásban. Ugyanakkor a napi halálozások számának hétnapos átlaga a december eleji 110 főről a múlt hét végére 90 alá csökkent, azonban onnan ismét emelkedésnek indult.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük