Nagyon rossz hír: eltűnik a testünkből az ellenanyag, újra és újra elkaphatjuk a koronavírust

Sharing is caring!

Többen is vannak Magyarországon, aki kétszer is elkapták a koronavírust – árulta el tegnap Müller Cecília. Egy ma közölt orvosi kutatás az is felfedi, ez hogyan lehetséges.

Sajnos nem sokáig ülhet a babérjain az, akinek sikerül kigyógyulnia az új koronavírusból. A legfrissebb adatok szerint a gyógyultak negyedének már három hónappal a felépülés után eltűnnek a szervezetükben termelt antitestek, újra kiszolgáltatottá téve őket a vírusfertőzésnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy hiba volna nyájimmunitásban reménykedni, de a majdani védőoltások hatásosságát, időtartamát is befolyásolhatja.

A londoni Imperial College 365 ezer embert érintő vizsgálatában június és szeptember között a páciensek 26,5 százalékánál jelentősen csökkent az antitestek száma. A jelenség minden korcsoportot érintett, de leginkább a 75 évnél idősebbeket: náluk tízből négy koronavírus-fertőzött elveszítette a védettségét. A 18-24 évesek körében ez az arány csupán 15 százalék, de még ez is jelentősnek mondható. Akik tünetmentesen estek át a fertőzésen, azoknak a kétharmada vesztette el nagyon hamar a szervezetében lévő ellenanyagokat.

– Kutatásunk azt mutatja, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb ember szervezetében maradnak meg az antitestek. Ez azt is jelenti, hogy az antitestek jelenléte nem jelent immunitást a koronavírussal szemben. A védekezés mindenki számára kötelező – magyarázta a kutatás vezetője, Paul Elliott professzor.

Az egyetlen jó hír az egészségügyi dolgozókat érinti: az ő esetükben az antitestek száma nem csökkent. Ezt a szakértők azzal magyarázzák, hogy mivel ők folyamatosan kapcsolatban vannak fertőzött személyekkel, szervezetük folyamatosan termeli az ellenanyagot. A vizsgálatban az ujjból kinyert vér elemzésével mutatták ki az antitesteket.

Müller Cecília az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, már Magyarországon is több olyan esetről tudni, amikor valaki újrafertőződött a vírussal, és tüneteket is produkáltak.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments