Budapest — Teljes a csőd Újpesten! A tulajdonos, Roderick Duchatelet irányításával a hússzoros bajnok önmaga karikatúrája lett: se csapat, se szurkolók, se eredmény… Aki kritizálni meri az NB I-ben utolsó fociklub vezetőit, úgy jár, mint a Blikk: a belga bizonytalan időre kitiltotta a stadionból lapunkat!

Duchatelet az FTC elleni 3-1-es vereség utáni cikkünket kifogásolta. A lila-fehérek úgy kaptak ki, hogy a mali Abdoulaye Diaby a 14. percben kiállíttatta magát. A játékos össz­mérlege eddigi 3 meccsén 118 perc a pályán, 2 piros és 1 sárga lap. Felvetettük, ő-e a nagy múltú klub történetének legrosszabb légiósa, s szükség van-e ilyen külföl­diekre, akik elveszik a magyar fiatalok elől a helyet.

A szurkolók évek óta tüntetnek a címerváltoztatás ellen, de hiába: Fotó: Grnák László

„Azt tapasztaltuk, nincs szüksége a Blikk újságíróinak személyes kapcsolatra, interjúra a játékosokkal vagy a klubbal, ezért az Újpest FC a mai naptól bizonytalan ideig a Blikk munkatársai részére nem ad interjút, a hazai mérkőzéseken pedig nem engedélyezi az újságírók és fotósok jelenlétét” – kaptuk az e-mailt Újpestről a cikkünk után.HIRDETÉS

Amikor kérdeztük, mi a baj a megjelentekkel, a sajtós azt közölte, a cikk az újságíró véleményét tartalmazza, be­lekötni nem lehet. Duchatelet-ék mégis próbáltak tárgybeli tévedést találni, szerintük hiba volt azt írni a gyenge légiósok felsorolásánál, hogy a kongói Rossy Lubaki két éve a klub kötelekébe tartozik. Ezúttal jeleznénk a lila-fehéreknek, hogy a mai napig szerepel a neve az egyesület honlapján az NB III-as csapat tagjaként.

(A legfrissebb hírek itt)https://632b9a1247e12570230fa66923bdedb5.safeframe.googlesyndication.com/safeframe/1-0-38/html/container.html

Nem csak a Blikk kritizál. A szurkolók évek óta követelik vissza a klub régi címerét, távolmaradásukkal tüntetnek, vagy ha a Megyeri útra mennek, a kilátástalan játék után a focistákról követelik le azt a mezt, amelyben egykor olyan sztárok játszottak, mint Szusza Ferenc, Göröcs János vagy éppen Törőcsik András.

(Ez is érdekelheti: Frank Liu gazdagabb Mészáros Lőrincnél is: tajvani-magyar multimilliárdos mentheti meg az Újpestet)

A klublegenda, bajnok és kupagyőztes, 33-szoros válogatott Kardos Józsefet megdöbbenti, amit Újpesten lát.

– Voltam újságíró is, van tapasztalatom, állíthatom, nem lehet, nem szabad kitiltani lapot a stadionból – véli a korábbi védő. – Mit várnak? Hogyan lehetne dicsérni a lélektelen játék és az utolsó hely után? Nem tudom, láttam-e ennél gyengébb Újpestet… A keretet nem lehet lecserélni, a szakmai stáb felelőssége az, ami zajlik. Sosem leszek ott edző, de ha én ülnék a kispadon, elzárnám a labdát a focisták elől, csak futtatnám őket a tréningeken, hogy a gatya is leessen róluk. Így legalább az akarást átültetném beléjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.