Orvosi kamara titkára: Heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olaszhoz hasonló helyzet Magyarországon

Sharing is caring!

Svéd Tamás szerint a kormánynak szigorú intézkedésekkel kellene lassítania a járvány növekedési ütemét, hogy elkerüljük azt, ami tavasszal Olaszországban történt az egészségügyben.

A tavaszi olaszországi helyzethez hasonló lehet Magyarországon is heteken belül, ha nem sikerül lassítani a járvány növekedési ütemét – mondta a Népszavának adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.

A szakember szerint naponta zajlik egyfajta újratervezés arról, hogyan lehet a folyamatosan változó körülmények között és egyre kevesebb emberrel, felszereléssel megbirkózni a növekvő méretű feladattal. Azért nehéz a kórházak dolga, mert továbbra is az az elvárás, hogy minden beteget lássanak el, de közben folyamatosan fogy a személyzet, köszönhetően az átvezényléseknek, a megbetegedéseknek és a karanténkötelezettségnek.

“A baj akkora, hogy szerintem záros határidőn belül a kontakttá válás már nem lesz kizáró ok a munkából és enyhe covidos tünetekkel is elvárják majd az egészségügyiektől, hogy menjenek be dolgozni. Egyszerűen azért, mert különben nem lesz, aki ellátja a betegeket”

– mondta Svéd Tamás.

Várják a beszámolókat, a helyzetet jellemző képeket, dokumentumokat a COVID-ellátás valódi mindennapjairól.
hirdetés

Elmondta, hogy továbbra is az intenzíves szakápolókból van a legnagyobb hiány, pedig ők azok, akik a legsúlyosabb állapotú betegekkel foglalkoznak. Azt is problémának tartja, hogy hiába nyílnak újabb ellátóhelyek, azok szerinte nem ugyanolyan feltételeket kínálnak a betegeknek, mint az eredetileg is fertőző betegek kezelésére kialakított és felszerelt intézmények, osztályok.

“Ezt a feszültséget egyetlen módon, a járványgörbe laposításával lehetne oldani, hogy mérséklődjön a kórházakba ömlő betegáradat, illetve az intenzív osztályokra csak annyi beteg kerüljön, amennyi naponta el is hagyja azt, szerencsés esetben gyógyultan”

– mondta az orvos.

Mint mondta, nagyon sok egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből, “már rég nincs elég” infektológus, pulmonológus, belgyógyász arra, hogy ilyen mennyiségű fertőző beteget ellásanak. Azt is hozzátette, hogy az átvezényelt szemészek, fogorvosok, – főleg a fiatalok – sokkal hasznosabbak, mintha egyáltalán nem lenne orvos.

“Ám, ha covidos-betegként választanom kellene, hogy a lélegeztető gépemen ki csavargassa a gombokat, biztos, hogy nem a pszichiátert vagy a fogorvost választanám. Szerencsére ott még nem ők állnak, de azokon az osztályokon, ahol az dől el, hogy az illető merre – haza vagy az intezív osztályra – indul, már messze nem kizárólag infektológiában jártas szakemberek dolgoznak”

– mondta.

Az operatív törzs tájékoztatóján szóba kerültek a veszélyeztetett idősek, praktikus tanácsok, és a rendőrség adatai is.

Svéd Tamás beszélt arról is, hogy a koronavírus-áldozatok száma napról napra emelkedik, az új fertőzöttek száma pedig még sokkal meredekebben nő. Ezért van az, hogy sokkal többen kerülnek kórházba, mint ahányan távoznak onnan.

A szakember szerint, ha nem sikerül a kormánynak szigorú intézkedésekkel lassítania a járvány növekedési ütemét, akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló.

Mint mondta, a járványgörbe laposításához fontos a maszkviselés, a higiénés szabályok betartása és erősen csökkenteni kellene a fizikai kontaktusokat, a találkozások számát.

“Fölfogtuk, hogy a kormány nem kívánja a tavaszihoz hasonló módon lezárni az országot. De a tavaszi állapot és a mostani helyzet között még nagyon sok fokozat van, ami megléphető lenne anélkül, hogy a szükségesnél nagyobb veszélynek tennék ki a gazdaságot. Például nagy rendezvényeken, focimeccseken már nem kellene tömegeknek közös szotyolázásra, kiabálásra összeverődniük”

– fejtette ki a véleményét.

via

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük