Ősszel még izgalmasabb a Balaton, mint nyáron

Sharing is caring!


Lakat kerül a lángosos bódéra, és a gumimatracos is lehúzza a rolót az idei évre, de ez közel sem jelenti azt, hogy a nyárral együtt a balatoni szezon is véget ér. Éppen ellenkezőleg, sokak szerint ilyenkor kel csak igazán életre a tó és környéke, és sokkal színesebb programokat kínál ősszel a magyar tenger, mint a túlzsúfolt turistaszezonban.

Persze aki csak a főtt kukoricáért és a fürdőzésért jár a tóra, annak várnia kell jövő nyárig. Azoknak viszont, akik egy kalandos családi kirándulásra vágynak, hogy a gyerekek feltöltődhessenek két tanítási hét között, vagy beneveznének egy sportos hétvégére, esetleg egy romantikus elvonulást terveznek – nos, számukra az őszi Balaton ideális helyszín.

Megkérdeztünk egy helyi szállásadót és egy ősszel visszajáró vendéget, hogy miért kedvelik jobban az utószezont, mik a legjobb programok szeptembertől, és merre vegyük először az irányt, ha egy felejthetetlen balatoni hétvégét szeretnénk. Mint kiderült, felfedezni való helyszínekből és színes programválasztékból ilyenkor sincs hiány, ráadásul még a pénztárcánknak is kedvez az időpont.

Madárles és Csodabogyós-barlang

„Mióta a gyerekek iskolába járnak, bevett szokás nálunk, hogy minden év szeptember második hétvégéjén lejövünk a Balcsira. – mondja Móni, aki az őszi Balaton nagy rajongója. – Az első hétvégén még a sulikezdésbe próbálunk belerázódni, viszont hogy a lányoknak ne legyen olyan éles a váltás a három hónap nyári szünet után, igyekszünk kicsit levezetni a nyarat egy nagy kirándulással.

Csodás helyeket lehet felfedezni ilyenkor a tó körül, mivel a sok turista eltűnik, így jobban előmerészkednek az állatok, életre kelnek a nádasok és a halastavak is, a gyerekek pedig imádják ezeket a túrákat. Jártunk már velük madárlesen a déli parton a Kis-Balatonnál és a Marcali-víztárolónál, az északin pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. Nyáron közel sem lehet annyi csodálatos madarat látni, mint ősszel.

Az egyik nagy kedvencünk pedig, aminek már a neve is elég volt, hogy lázba hozza a gyerekeket, az a balatonedericsi Csodabogyós-barlang. Be lehet nevezni egy vezetett kalandtúrára, ami másfél-két órás barangolást jelent a barlangban, melynek során olykor négykézláb vagy épp hason csúszva kell közlekedni. Mondanom sem kell, hogy a lányok hetekig erről beszéltek utána, de mi is élveztük a nem mindennapi programot.”

A Csodabogyós-barlang Óriás terme (Fotó: Tamás Csaba)

Azoknak, akik kedvet kaptak a szeptemberi Balaton körüli felfedező túrához, ajánljuk a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomáson a Madárkunyhó és Búbos vöcsök tanösvényt, mely bemutatja a helyi madárvilágot. A túrázás szerelmeseit ráadásul még több izgalmas tanösvény várja Csopakon, Keszthelyen, Tihanyban, a Káli- és a Pécselyi medencében és Siófokon is. A balatonedericsi Csodabogyós-barlang mellett pedig a Lóczy-barlangot és akár a tapolcai tavasbarlangot is érdemes felfedezni.

Két keréken a tó körül

Ha szeretnénk levezetni a szeptemberi őrület okozta stresszt, a legjobb program egy kiadós biciklitúra a part menti, több mint 200 kilométer hosszú balatoni kerékpárúton. Sokkal kellemesebb ilyenkor tekerni, mint a nyári hőségben, és az út során búcsút inthetünk a hétköznapok okozta feszültségnek, illetve feltöltődhetünk a csodás őszi táj látványával. Két-három nap alatt akár körbe is bringázhatjuk a Balatont, de rövidebb távra is benevezhetünk.

Könnyen átjuthatunk biciklivel a tó egyik oldaláról a másikra, Fonyód és Badacsony, valamint Szántód és Tihany között, de azt ne felejtsük el, hogy már az őszi menetrend szerint közlekednek a kompok.

Bringatúrára érdemesebb ezt a hónapot választani (Fotó: iStock)

Akik extrém sportélményt keresnek, és keveslik a 200 kilométernyi útvonalat, azok most már vígan elbringázhatnak a Balatontól akár egészen a Fertő-tóig. A Kastélytól kastélyig elnevezésű turisztikailag kiemelkedő kerékpárútvonalat 2018-ban adták át, és Keszthelyről indulva Hévízen és Celldömölkön át egészen Fertődig vezet bennünket, 130 kilométerét pedig, ahogy a neve is mutatja, kastélyok és várak szegélyezik.

Ringat a víz

Csak azért, mert ősszel már nincsen strandidő, és nem olyan meleg a Balaton vize, még lehet egy jót fürdeni a fárasztó biciklitúra után. Ha szeretnénk kicsit kényeztetni magunkat, a legjobb hely erre Hévíz, Siófok vagy Zalakaros. Mindhárom város gyógyhatású termálvizes fürdővel vár minket, hogy hidegebb őszi napokon is kipihenhessük a hétköznapok fáradalmait a vízben lubickolva.

Naplemente Balatonföldváron a hajóállomás közelében (Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre)

De nemcsak a vízben, a vízen is ringatózhatunk, ugyanis az őszi szél ideális egy romantikus balatoni vitorlázásra. Ráadásul ez nem a hajótulajdonosok kiváltsága, a legtöbb kikötőben bérelni is tudunk vitorlást, akár kapitánnyal együtt is, ha nincs jogsink. Csodálatos napot tölthetünk a tó vizén, és kiköthetünk bármelyik kikötőben egy kellemes ebédre, na meg persze becsekkolhatunk #balatonközepéről. Ha pedig nagyon belejöttünk a ringatózásba, akár egy több napos csoportos vitorlás kirándulásra is feliratkozhatunk, amelynek során körbevisznek minket az egész tavon. A tó vizén nézni a naplementét már szinte giccsesen szép, és sosem lehet megunni.

A szüret az új Balaton Sound

„Nehogy azt gondolja valaki, hogy az őszi Balaton unalmas! – mondja Feri bácsi, a csopaki szállásadónk. – Nyáron a déli partot ellepik a fiatalok, de ősszel itt az északin vannak ám a nagy mulatságok, mikor beindulnak a szüreti fesztiválok, és egészen október végéig megy a buli. Igaz, itt nem üvölt a zene, a bor viszont annál finomabb, ráadásul már a szálláshelyek is olcsóbbak az utószezonban, így több jut a mulatozásra.” Milyen bölcs gondolatok.

„Csopak, Paloznak és Badacsonytomaj is tele van kiváló pincékkel, ahol remek borokat lehet kóstolni egy finom ebéd mellett, szeptembertől pedig várják a vendégeket a szüreti fesztiválok is. A Badacsonyi Szüret, a Balatonfüredi Szüreti Fesztivál, a Tihanyi Szüreti Napok, a zánkai Szüreti Felvonulás és Vigadalom ősszel is megtöltik élettel a Balaton-parti városokat. Szól a zene, megy a tánc, főnek a magyaros szüreti fogások, és csak úgy folyik a jó bor.” Feri bácsi tudja hogy kell mulatni, engem meggyőzött. Irány a Balaton ősszel is!

via nlc.hu

Facebook Comments