Pár óra alatt jutott az intenzív határára, kétoldali tüdőgyulladást okozott a koronavírus a fiatal férfinak

Sharing is caring!

Megírta a kálváriáját, jó orvosai voltak, de a jó fizikai állapota megtévesztő volt. Nagyon kevésen múlt, hogy nem lett súlyosabb a vége.

A fiatal, sportos férfi nem hitte volna a fejfájással kezdődő betegségnél, hogy rövidesen kórházban, oxigénmaszk alatt találja magát a Covid-osztályon. A jó fizikai állapota eltakarta azt, hogy valójában kétoldali heges tüdőgyulladást okozott nála a vírus, és épp időben ment be a kórházba.

Naplószerűen írta meg a tapasztalatait, az engedélyével adjuk közre az írását.

“Covid 19 – kétoldali tüdőgyulladás „kalandom”

Kedves Olvasó!

Az alábbi beszámolót edukatív/életmentő jelleggel hozom létre, sajnos a gyógyulásom óta már hallottunk fiatal hölgyről, akit a háziorvos telefonon keresztül kezelt és otthon életét vesztette. Igyekszem figyelni a dátumokra és a tünetekre, váljon hasznodra az esettanulmányom.

NYUGODTAN OSSZÁTOK A TÖRTÉNETET ÉS TANULJATOK BELŐLE MINÉL TÖBBEN!!!

Fontos fizikai információk:

88 kg/192 cm vagyok, egész életemben sportoltam, mindig helyesen táplálkozva, bőven átlag feletti fizikummal (50-60 felhúzás és saját testsúlyos fekvenyomás nem jelent gondot), vagyis, a „lerobbanásban” nem jelent előnyt, ha fiatal vagy, ha sportolsz, ha a vírus a tüdődet támadta meg, akkor szakértő orvosi kezelésre lesz szükséged.

09.15.: enyhe fejfájással zártam a munkanapot, másnap, 16-án hidegrázásra ébredtem.

09.16.: 38,5 fokos lázra beálltam, ezen nem igazán segített semmi sem. Orvossal konzultáltunk telefonon, 09.18-ra adott időpontot, az alacsony láz miatt gyenge vírusra tippelt.

09.18.: továbbra is 38,5 a láz, bármilyen lázcsillapító csakis dupla dózisban képes 2-3 óra erejéig lejjebb vinni. Az orvos megvizsgált, majd antibiotikumot írt fel (a kórházban visszaigazolták, hogy jól járt el, és nagyon jó gyógyszert kaptam). Ekkor este nehézkesen vettem levegőt, az alvás nem volt túl jó, különösen a lázzal.

09.20.: az alvás már viszonylag jól ment köptető segítségével, az antibiotikum még nem sokat hatott, hétfőre (09.21.) voltam visszarendelve kontrollra.

09.21.: az orvos elküldött tüdőröntgenre, és 09.24-re adott időpontot, hogy átnézzük, mi a helyzet.

09.22. – felpörögtek az események: a beszéd elkezdett nehezemre esni, és a levegőt is elkezdtem kapkodni, a lázam 39 fok fölé emelkedett 1 heti enyhe láz után. Ekkor 17 órára befáradtam a kórházba, ottani „távdiagnózis” alapján nagy baj volt a tüdőmmel, így hallgatva a szép szóra, „beszaladtam”.

Ami várt: végtelenül korrekt csapat, azonnali vizsgálat, a covid teszt megérkezéséig saját kórterem és azonnali kezelés. A tüdő CT-t még este elvégezték, megkaptam az 50%-os (maximális) oxigéntámogatást, és vagy 8 db infúziót az éjszaka során. Bár a covid teszt nem érkezett meg 2 napig, a CT-n látszott mi a helyzet.

09.23. – Az AGY – egy nagyon fiatal, de roppant lelkes, olvasott, képzett, egyszerűen zseniális doktor úr kezébe kerültem, akivel mindent meg tudtunk beszélni. A jó fizikai állapot sajnos becsapott mindenkit, engem is, mert a tüdőm nagyon rossz passzban volt, kétoldali, heges, COVID tüdőgyulladás volt, amire a doki nem tudta eldönteni intenzívre tegyen, vagy nem. A terápia 5 napos, 2 kritikus napban állapodtunk meg, amit mozdulatlanul, maximum oxigénen kellett töltenem. – Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag pár óra alatt jutottam oda, ahova, az érzelmi összeomlás itt elkerülhetetlen volt.

09.24. – szülinapom – a fertőző osztály zárt, se ki, se be. Csak fekvés és várakozás. Az véroxigén vizsgálattal sajnos meg kell barátkozni az idekerülő betegeknek, amely egy a csuklóban, tüdőből visszaérkező artéria csapolását jelenti másfél centi mélyen, ha eltalálják…. Ami fájó pont, hogy a bekerülés napját követően, hiába kezelik az embert, ez mindig tovább romlik és másnapra javul. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy milyen érzés az a 24-36 óra, amíg várod, hogy a tüdőd erőre kapjon, és a borzasztó fájdalmas mintavétel pozitív eredményt hozzon….

09.25. – Eltelt két nap a kezelés óta, és a véroxigénem 115-120%-on volt folyamatosan, megvolt az áttörés.

09.26. – Ekkortól már minden nap tiszta volt a tüdőm, az oxigénterápiát fokozatosan végig kellett csinálni az 5 napos antivírus/antibiotikum kúra mellett, ami 3 db eltérő maszk, majd a kis orrklipsz folyamatos oxigéntámogatásának megvonásával történt.

09.29. – első negatív covid teszt

10.01. – második negatív covid teszt

10.02. – gyógyultam elhagytam a kórházat, jó labor és CT eredményekkel, 4-8 héten belül javasolt egy utánellenőrzés.

Tapasztalatok:

– az osztályon fiatal férfiakkal voltam összezárva, jó fizikai állapotban,

– volt a szinten úszó is, aki tüdőembóliát kapott, elbeszélések alapján ez a sportkarrierjének a végét jelenti, a tüdőembólia a gyulladás első pár napjában jöhet létre, amennyiben valakit nem kezelnek kórházban, ha igen, akkor kap vérhígítót, így ez a kockázat nem releváns,

– a testépítők izma extrémen felszívódik (babatápszert kapnak), extra tápanyagra van szükségük, de úgy általában mindenkinek,

– volt idősebb 70 körüli tüdőbeteg férfi, aki nagyon gyorsan felépült (igaz nem is robbant úgy le)

– volt férfi, aki a feleségével együtt kapott covid tüdőgyulladást, és mindketten intenzív osztályra kerültek,

– a személyzet rotációban dolgozik átirányítás alapján, bőven 100% felett teljesítve, az orvosok pedig bőven világszínvonalon dolgoznak, le a kalappal mindenki előtt ebben a szó szerint háborús helyzetben – és akkor érted meg, hogy háborús helyzet, amikor már egy hete nem alszol, mert valahogy mindig éjszaka érkeznek az új, fulladó betegek, akik csuklócsapolással indítanak…

Isten tud segíteni ilyenkor?

– a válasz egyértelműen és bizonyíthatóan IGEN

– az utolsó pillanatban kerültem be, szörnyű állapotban, de az összeomlás nem ért el,

– bár két napig intenzív osztály közeli állapotban voltam, a végeredmény meghökkentően gyors felépülés lett, amit nem tudott az oxigénterápia lekövetni, végig kellett ülni az 5 napot a maszkokkal/klipszekkel, hangsúlyozom, az orvos mindenben kételkedett velem kapcsolatban, ami azért lássuk be, nem esik jól ilyenkor… (milyen szerencse, hogy a végső diagnózist sohasem az orvos mondja ki….)

– a kontroll labor és CT gyönyörű eredményeket produkált,

– Mi történt a háttérben? – keresztény csoportok álltak össze és jártak közben a felépülésemért, imaalkalmak, otthoni irányított közbenjárások segítségével, hozzá kell tegyem, olyan testvérek és vidéki csoportok is, akiket nem is ismerünk, csak eljutott hozzájuk a „történetem”. – Ezt kollektívan nagyon köszönjük kis családommal!

Mire figyelj?

– nem csillapodó láz,

– nehézkes légzés,

– 15 légzés/perc feletti légzésszám,

– és az idő, aki időt nyer, az életet nyer, szó szerint – pár óra alatt túlreagálásban léphet az immunrendszer, amire nincs orvosi válasz,

Mindenki vigyázzon magára, hordjatok maszkot!”

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük