Budapest – Pataky Attila idén ünnepelte a 70. születésnapját, amire a felesége, Orsi gőzerővel készült. A meglepetést azonban drámai konfliktus előzte meg.

Az EDDA frontembere és 23 évvel fiatalabb szerelme között nagy az összhang, mindent megosztanak egymással, így Attila június végén meglepődve tapasztalta, Orsi titokzatoskodik – derült ki a Life TV-n vasárnap este látható Frizbi című műsor forgatásán.

– Azt vettem észre egyik napról a másikra, hogy elvonul telefonálgatni. Csörgött a mobilja, ő pedig kivonult az udvarra beszélni. Aztán visszajött, majd azt mondta, csak egy barátnője volt. Ekkor azért már furcsálltam a helyzetet, de nem kérdeztem rá – magyarázta Pataky Attila a műsorvezető Hajdú Péternek.

Attila az egyik ilyen telefonálós eset után nem bírta tovább, leültette a kanapéra a feleségét, hogy beszélgessenek.

– Elkezdtem Pataky-módon hisztizni. Kivel beszélget? Van valaki más is? Valaki fontosabb nálam? Mondtam neki, hogy legalább vegyük be a buliba… – idézte fel az énekes. – Megláttam, hogy sír. Akkor már tudtam, hogy valamit tényleg elrontottam.

Aztán a születésnapján minden kiderült.

– Meglepetés születésnapi bulit szervezett nekem! Ott állt 40 barátom, amikor beléptem az ajtón, és nekem akkor esett le, hogy mekkora marha voltam. Nagyon ügyesen megoldotta, még sosem volt ilyen szép meglepetésem – csapott a fejére a zenész, aki azóta is azon van, hogy kiengesztelje szeretett feleségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.