Puzsér: „Gődény Györgynek igenis, joga van hülyeséget beszélni”

Sharing is caring!

A publicista szerint „akkor kellett volna házkutatást rendezni nála, amikor a kamupártját szervezte, és nem most, amikor a véleménynyilvánításának szabadságát gyakorolja.”

Mi is megírtuk, hogy pénteken délelőtt a vírusszkeptikus nézeteiről ismertté vált Gődény György Facebook-oldalán felesége tett közzé egy posztot, amelyben leírja, hogy a gyógyszerészt reggel rendőrök vitték el a lakásáról.

Polt Péter legfőbb ügyész szerdán közölte az ellenzék egyik parlamenti képviselőjével, hogy feljelentésként értékelte a hozzá intézett kérdést. Kocsis-Cake Olivio azért fordult a legfőbb ügyészhez, hogy megtudja, fellépnek-e a vírustagadókkal és azokkal szemben, akik a járvány elleni védekezéssel szemben kampányt folytatnak.

Puzsér Róbert is leírta a véleményét, Facebook-posztjában a következőket fogalmazta meg:

Súlyos ellenérzésekkel szemlélem Gődény György személyét. Ő a túlsó véglete annak a tömegpszichózisnak, amely az őrjöngő félelemben meg az arra válaszul követelt és gyakorolt megfellebbezhetetlen szigorban fejeződik ki. Gődény György mértéktelenül relativizál egy olyan vírust, melyet senki nem ismer, egy olyan vészhelyzetet, melyben a komplett civilizáció vakrepülést folytat, miközben a pilóta meccset néz, és azon töri a fejét, hogy milyen trükkel húzza le még jobban a rábízott gép utasait – írta Puzsér.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük