Rákóczi Feri otthagyta Budapestet, a Velencei-tó partjára költözött

Sharing is caring!

Csupán egy hónapos nyári pihenésre indult Rákóczi Ferenc életében a Velencei-tóra, akinek azóta már az otthona is ott van. A rádiós ráadásul még kitüntetést is kapott, mert úton-útfélen hangoztatta, mennyire imádja a tavat.

fotók: Rákóczi Ferenc/Instagram

– Bizony ám, nekem van egy Velencéért kitüntetésem. Amikor a fiam úgy egyéves volt, a lányom meg kettő és fél, a párommal kerestünk egy helyet, ahol a nyáron egy kicsit kikapcsolhatnánk. Egy hónapra béreltük a házat májusban, majd egyszer csak október lett és mi még ott voltunk. Nyáron a gyerekeimet ki sem lehet szedni a vízből, amelynek a mélysége nagyon biztonságos, emellett rengeteg kirándulási lehetőség is van erre. Például simán egy délután alatt körbe lehet tekerni a tavat, hiszen mindössze 28 kilométer, Soma fiam négyévesen már megtette – árulta el Rákóczi Ferenc a Blikknek. Mint mondta, nem bánta meg, hogy a budapesti társasházi lakását hagyta ott a tóparti otthonért.

Facebook Comments