Rászoruló gyerekek ebédpénzére gyűjt a két tinilány

Sharing is caring!

Hailey and Hannah Hager mindig szeretett másoknak adni. Először 2016-ban szerveztek gyűjtést egy hospice-központ számára, ahol néhai nagyapjukat ápolták. Majd hajléktalanok számára indítottak jótékonysági akciót, amiből 30 segélycsomagot tudtak összeállítani és kiosztani.

Most olyan rászoruló családokon segítenek, akik nem tudják kifizetni a gyermekeik iskolai étkeztetését. A 14 éves Hailey és a 11 éves Hannah limonádés standot állítottak fel, hogy a bevételéből és az adományokból ki tudják fizetni a rászorulók ebédpénztartozását az egész kerületben.

A testvérpár már így is ezreket gyűjtött össze a körzetben található 36 iskola közül 18-nak a tartozások rendezésére, de alig várják, hogy kifizethessék a 41 ezer dollárt (körülbelül 12,2 millió forint) meghaladó teljes összeget.

„Ha arra gondolok, mennyit szenvednek az emberek, és nincs ételük, illetve a szükséges dolgaik, akkor rosszul érzem magamat” – mondja Hannah, majd hozzátette: „Örülünk, hogy segíthetünk a rászorulóknak.”

Forrás: Facebook/Hailey and Hannah Helping Hands

A lányok anyukája, Erin szerint eredetileg nem akarták átvállalni az egész iskolai körzet ebédpénzadósságát.

„Nagyon nagy teljesítmény, hogy mindent átvállalunk. Soha nem gondoltam volna, hogy képesek leszünk arra, vagy akár közel kerülünk ahhoz, amit most elértünk. Nagyon hihetetlen” – osztotta meg érzéseit a 11 éves lány.

Hannah és Hailey akciójuk haladásának friss híreit megosztják Facebook-oldalukon, amelyet Hailey and Hannah Helping Hands (Hailey és Hannah Segítő Kezek) néven hoztak létre.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

via nlc.hu

Facebook Comments