A Blikk szerint akkor vannak csak ott, amikor a miniszter is.

Hónapok óta rendőrautó parkol este hét óra tájékától Kásler Miklós budakeszi háza előtt egészen addig, amíg a miniszter el nem indul munkába. Ezt először a Hírklikk írta meg, majd a Blikk munkatársainak az utcában élők megerősítették, hogy a hír igaz és számukra is örvendetes, mert ilyen biztonságban, még soha nem érezték magukat éjszaka.

A lapnak az éjszakai védelemről a rendőrség az válaszolta, hogy

nem konkrét személy- vagy objektumvédelmi feladatot látnak el. A területileg illetékes rendőri szerv szolgálati feladatait a mindenkori közbiztonsági helyzet, illetve egyéb szakmai szempontok figyelembevételével látja el, a szolgálatot ennek megfelelően szervezi.

A Blikk úgy tudja, hivatalosan nem rendelték el a miniszter védelmét. A lap szerint az éjszakai őrizet magyarázata talán az lehet, hogy márciusban betörtek a miniszter sárvári szülőházába, de nem vittek el semmit, így nem kizárt, hogy Kásler Miklóst meg akarták félemlíteni. Az sem zárható ki, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvoshoz hasonlóan ő is kapott fenyegetéseket. A Blikk kereste az ügyben az EMMI-t is, de onnan nem válaszoltak.

via

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük