Rétegezni tudni kell! – Így öltözz a legnagyobb hidegben is stílusosan

Rétegezni tudni kell! – Így öltözz a legnagyobb hidegben is stílusosan

Sharing is caring!

A leghidegebb napokon érthető módon igyekszel minél több réteg ruhát magadra húzni, hogy ne fázz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy úgy kell kinézned, mintha random módon borítottad volna magadra a ruhásszekrényt. A rétegezésben nagyon is sok lehetőség van, és ezt is lehet igazán stílusosan csinálni. Mutatjuk, hogyan…

Színek és minták

A réteges szettek esetében kettőnél általában több különféle ruhadarabot kell összehangolni, és ehhez jönnek még pluszban a kiegészítők. Ha egészen biztosra akarsz menni, akárhány holmi is van rajtad, azok maradjanak egy színvilágon belül! A kiindulópont legyen a szett leghangsúlyosabb darabja és ehhez igazítsd színben az összes többi elemet! Az adott színvilágon belül az outfit ilyenkor akár három-négy árnyalatot is elbír.

Fotó: Streetstyleshooters/Getty Images

A másik lehetőség, ha a kontrasztokra építesz, ezen belül is a legkevésbé kockázatos választás a jól bevált fekete-fehér színkombináció, mely gyakorlatilag akárhány rétegben variálható. Még változatosabbá teheted a megjelenésedet, ha a szettbe egy fekete-fehér mintás darab is kerül, mely egyfelől megteremti az összhangot az egyszínű fekete és fehér elemek között, másrészt pedig számottevően fel is dobja a az összegészt.

Fotó: Christian Vierig/Getty Images

matchy-matchy öltözködés, vagyis amikor egy outfiten belül kettő vagy akár több elem is ugyanolyan anyagú, színű, illetve mintázatú, viszonylag sokáig cikinek számított, azonban az elmúlt egy-két év során lassacskán visszaszivárgott a divat fősodrába, jelenleg pedig már ott van a legmeghatározóbb irányzatok között. A trend kiválóan beépíthető a réteges szettekbe is, ilyenkor arra kell figyelni, hogy az egyforma darabokon kívül csak semlegesebb, lehetőleg egyszínű holmik kerüljenek az összeállításba.

Fotó: Kirstin Sinclair/Getty Images

Textúrák, anyagok

A réteges öltözködésben az egyik legizgalmasabb játékteret az adja, hogy különféle, akár karakteresebb anyagokat, textúrákat kombinálhatsz egymással. Különösen most, hogy divatban vannak a műszőrmék, illetve a bőr és műbőr holmik, melyek a szó szoros értelmében véve eleve egymásnak vannak teremtve. E kettő mellé szinte bármilyen anyagú holmi csatlakozhat még, a téli hónapokban mind közül a legpraktikusabb nyilvánvalóan a kötött. A színvilág összhangjára persze ilyenkor is ugyanúgy figyelni kell.

Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

A farmer a réteges öltözékekben is Jolly Jokerként működik, és nemcsak nadrág vagy szoknya, de bármilyen más ruhadarab – például egészruha, overall stb. – formájában is. Akár még egy farmerdzsekit is felvehetsz plusz rétegként a télikabátod alá, ez ugyanis jelenleg kimondottan trendi, nem mellesleg pedig a hőérzetedet is növeli.

Fotó: Christian Vierig/Getty Images

Szabások, hosszak

A bő szabású, illetve oversize ruharadabok értelemszerűen passzolnak a réteges outfitekbe, bánj velük azonban csínján! A „felül bő-alul szűk, alul bő-felül szűk” elvet érdemes ilyenkor követni, tehát ha például felül bő pulóvert és oversize kabátot viselsz, alulra válassz hozzá skinny vagy legfeljebb egyenes szárú nadrágot! Így tudod ugyanis elkerülni, hogy slamposnak és 10 kilóval nehezebbnek tűnj.

Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images

A garbó szinte mindig jó ötlet a réteges összeállításokban, függetlenül attól, hogy azok egyébként milyen stílusúak. A hétköznapi szettektől az elegánsakig majd’ mindegyikbe beilleszthető, praktikusan kiválthatja a pólót, a blúzt, az inget vagy a kivágottabb nyakú pulóvert, de akár aláöltözetként is funkcionálhat bármelyik alatt. Ennél a ruhadarabnál arra kell odafigyelni, hogy lehetőleg egyszínű, és vékonyabb vagy maximum hasonló vastagságú legyen, mint az a holmi, ami alá felveszed. Abban esetben viszont, ha pulóver gyanánt viseled és más már nem, csak a kabát kerül fölé, lehet vastagabb és mintás is.

Fotó: Christian Vierig/Getty Images

A nadrágos-kabátos outfitek esetében általános szabály, hogy a kabát mindig legyen hosszabb az alatta viselt felsőnél. (Több felső esetén értelemszerűen a leghosszabbnál.) Az egymás felett viselt felsőrészek hosszát viszont nyugodtan variálhatod, például egy rövidebb pulóver alá egészen nyugodtan kerülhet egy hosszabb fazonú ing. Az alul viselt réteg viszont ebben az esetben is legyen vékonyabb anyagú annál, mint ami fölé kerül!

Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

A pulóvereket, legyenek azok akár kifejezetten vastagok, nem csupán, hogy ér betűrni, de a jelenleg érvényben lévő trendek értelmében szinte kötelező is. A pulcsi vastagságától, illetve az ahhoz viselt szoknya vagy nadrág jellegétől függően akár körkörösen is betűrheted a holmit, de ennél is divatosabb megoldás, ha csak elöl, 15-20 centi szélességben tűröd be és a többi részen lazán kilógatva hagyod.

Fotó: Christian Vierig/Getty Images

Akárhány réteget, textúrát és árnyalatot is kombinálsz a szetten belül, egy derékövvel rendezettebbé teheted az összhatást. Az övet viselheted két vagy több réteg felett, de akár a kabáton is, a lényeg, hogy húzd a lehető legszorosabbra, a ruhák anyagát pedig rendezgesd el körülötte.

Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

Nem csupán a kabát alá, de akár fölé is kerülhet még egy plusz réteg, méghozzá oversize-, illetve takarósál,  vagy pelerin formájában. Ez a kiegészítő lehetőség szerint vagy legyen hasonló színvilágú, mint a kabát, vagy határozottan kontrasztos annak árnyalatával, a hossza pedig ne haladja meg a kabátét!

Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images

A hosszú szárú csizmák is működhetnek egyfajta rétegként az öltözékben. Ennek tipikus példája a combcsizmába tűrt skinny nadrág – amikor a csizma a nadrágnál hangsúlyosabbá válik -, vagy a olyan esetek, amikor lábbeli szára a szoknya alatt végződik, vagyis szinte egybeépül a ruházattal.

Fotó: Christian Vierig/Getty Images

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük