Romániában pénteken hirdette ki az államfő azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen. A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind pedig a versenyszférában – írja az Agerpres román állami hírügynökség.

A törvény értelmében a koronavírus elleni oltást beadató munkavállalók fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül. Az iskolások, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért – írják.

A koronavírus elleni oltásra jelentkező gyerek egyik szülője szintén szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyereket oltják, ha a gyerek 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabb.

A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkahelyükön oltanak be. A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján jár a munkavállalóknak, akik munkáltatóval egyeztetnek arról, hogy mikor akarják kivenni a szabadjanpjukat.

A hét elején közölt adatok szerint Románia eddig csaknem 17 millió 550 ezer adagot kapott meg az EU által jóváhagyott négyféle oltóanyagból, ebből azonban csak amiből 9 millió 220 ezret adtak be.

Az MTI azt írjt, a Pfizer vakcinájából fogyott a legtöbb Romániában, eddig több mint 7 millió, ami a beszerzett mennyiség 63 százaléka.

A hét eleji jelentés szerint a 19,3 millió lakosú Romániában hétfő estig mintegy 4,8 millió ember (a beoltható, 12 év feletti lakosság 28,9 százaléka) kapott legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát, 4,73 millió ember pedig már két adag vakcinát kapott, ez a beoltható lakosság 27,9 százalékát jelenti.

Mint írják, a román kormány eredeti célkitűzéseiben az szerepelt, hogy június elsejéig ötmillió, augusztus végéig pedig tízmillió lakost immunizáljanak Romániában, az oltási hajlandóság csökkenése miatt az újonnan beoltottak száma napi tízezer alá esett az utóbbi hónapban.

via

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük