Színművészeti: bekérte a kuratórium a sztrájkolók listáját

Sharing is caring!

A sztrájkbizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, mert szerintük jogszerűtlen az adatok kikérése.

Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkbizottsága már a harmadik tárgyalást folytatta le pénteken, megegyezés most sem született, a tárgyalások szombaton folytatódnak – írja az SZFE a közleményében.

Az egyetem dolgozói tegnap két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak, amely alatt az Ódry Színpadon az SZFE mellett kiálló nyilatkozatokat olvasták fel. Ezzel kapcsolatban most arról számoltak be, hogy péntek reggel a fenntartó kuratórium az egyetem kancellárjától bekérte a figyelmeztető sztrájkban résztvevők név szerinti listáját.

A közlemény szerint a sztrájkbizottság nem értett egyet azzal, hogy ezt a listát kiadják a munkáltatón kívül bárkinek. Kérték a kancellárt, hogy ezt a tényt jelezze a kuratórium felé, és hívja fel a figyelmüket arra, hogy ezek az adatok kizárólag a bérszámfejtés céljaira használhatók fel, amit nem a kuratórium végez, a bérszámfejtés után pedig törölni kell az adatokat, ugyanis a törvény szerint nem tárolhatóak.

A sztrájkbizottság azt is hozzátette, bejelentést tesznek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, mert szerintük az adatok kikérése is jogszerűtlen, ebből következően se célja, se jogalapja nem volt az adatok átadásának.

Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja csütörtökön azt mondta az ATV-nek, hogy ha a bíróság kimondja, hogy jogszerű a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez.

Lajost azután kérdezte a csatorna, hogy csütörtökön eredménytelenül zárult a sztrájktárgyalások első fordulója a törvény által meghatározott tárgyalópartner, a fenntartó és az ügyvédje, valamint az oktatók között, utóbbiak ezért kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak.

Facebook Comments