Szinte teljesen elfelejtette a világ a nőt, aki tökéletesítette a tisztasági betétet

Valószínűleg csupán keveseknek cseng ismerősen Mary Beatrice Davidson Kenner neve, nem véletlenül szerepel Zing Tsjeng Forgotten Women (elfelejtett nők) című könyvsorozatában. Mindezt annak ellenére, hogy Kennernek elévülhetetlen érdemei vannak a tisztasági betétek korszerűsítésében.
Az észak-karolinai Charlotte-ban született 1912-ben és már kislányként bizonyította, hogy rendkívül találékony elmével áldotta meg a sors. Édesanyja ugyanis korán reggel indult dolgozni, ám a nyikorgó hátsó ajtó miatt Mary Beatrice gyakran felébredt a zajra. Meg is kérdezte egy nap: „anyu, szerinted valaki feltalálja majd az önolajozó zsanért?”. El is kezdett rajta dolgozni, de túl messzire nem jutott, minden esetre ez a kis történet remekül példázza, hogy milyen kreatív volt már egészen fiatalon.
Nem ő volt az első a családjában, nagyapja szabadalmaztatta ugyanis a háromszínű szemafort, testvére, Mildred Davidson Austin Smith társasjátékokat talált ki, és azokat értékesítette, míg édesapja, Sidney Nathaniel Davidson egy hordozható vasalót szabadalmaztatott 1914-ben.
Mary Beatrice Dickinson Kenner első találmányára azért nem csaptak le, mert fekete volt (Fotó: Wikipedia)
A kislány Mary Beatrice-ben mély nyomokat hagyott az önolajozó zsanér ötlete kapcsán érzett lelkesedés, így folyamatosan új ötleteken törte a fejét, időnként még álmából is felébredt, ha valami eszébe jutott. Kitalált például egy hordozható hamutartót, amit a cigarettás dobozra lehetett erősíteni, amikor pedig meglátta, hogy egy esőből behozott, összecsukott ernyőről hogyan folyik a víz a padlóra, rájött, hogy ha egy kis szivacsdarabot illesztene az esernyő végére, az magába szívná a vizet.
Hasonló praktikus szemlélet jellemezte egész életében. 1931-es érettségije után felvették a Harvard egyetemre, ahonnan azonban másfél év után távoznia kellett, mert nem tudta fizetni a tandíjat. Bébiszitterként kezdett dolgozni, közben azonban a találmányait tökéletesítgette. Az anyagiak miatt így is küszködnie kellett, mert egy szabadalmi oltalom már akkor sem volt olcsó mulatság.
Egészen 1957-ig kellett spórolnia, hogy az első szabadalmi kérelmét benyújthassa. Ez egy különleges övszerű eszköz volt, amelynek az volt a lényege, hogy rögzítse a tisztasági betéteket. Ebben a korban még sehol sem voltak a mai modern, eldobható betétek, a nők ezért textildarabokat vagy vattát használtak a menstruációjuk idején. Kenner egy olyan állítható övet talált ki, amelyen egy kisebb, vízhatlan zsebet alakított ki, ahová a betétet el lehetett helyezni és ami megakadályozta, hogy a menstruációs vér kicsorogva összekoszolja a ruhákat.
„Egy nap megkeresett egy vállalat, akiknek tetszett az ötletem, nagyon izgatott lettem – idézi Tsjeng könyve Kennert. – El is jött hozzánk tárgyalni a részletekről, aztán amikor kiderült, hogy fekete vagyok, hirtelen csökkenni kezdett az érdeklődése. A találkozó után visszament New Yorkba, majd onnan értesített, hogy a vállalatot már nem érdekli a találmányom.”

Ez azonban nem tántorította el Kennert, hogy továbbra is új találmányokon gondolkozzon. Amikor testvérénél szklerózis multiplexet diagnosztizáltak és onnantól járókerettel Kellett közlekednie, Kenner kitalált egy különleges, tárolórekeszekkel kiegészített tálcát, amit a kerethez lehetett rögzíteni, hogy a testvére magával tudjon vinni különféle tárgyakat. Kitalált egy olyan vécépapír-tartót is, amely lehetővé teszi, hogy a papír végét mindig elérje, aki a toaletten ül, de tervezett egy különleges, zuhanyra erősíthető hátmosó szerkezetet is, a nehézkesen mozgó emberek támogatására.
Bár sosem gazdagodott meg a találmányaiból, 2006-ban bekövetkezett haláláig összesen öt szabadalmat jegyzett. Elmondása szerint nem is feltétlenül a pénz csábította, hanem a kreativitás iránti szeretete vezette útján. Az alábbi gondolatával pedig mélységesen egyetértünk:

Minden ember kreatív elmével születik, mindenkiben megvan ez a készség.

Mi a véleménye a témáról?