December 21-én ünnepli 75. születésnapját Demjén Ferenc, a magyar rock egyik legkedveltebb és legtermékenyebb egyénisége, sikerszámok Kossuth-díjas szerzője, előadója. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.

Zenekedvelő diósgyőri családba született, édesanyja fiatalon énekesnőnek készült, mérnök apja dalárdákban énekelt. Apját, akitől igen távol állt a kommunista hatalomátvétel utáni idők szelleme, 1951 februárjában elbocsátották a vasgyárból, a család ezután a fővárosba költözött.

Demjén Ferenc, aki zongorázni is tanult,  vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, de érettségi után inkább a muzsika mellett döntött. 1964-ben bátyjával együtt megalakította a Számum együttest, később a Dogs, a Liversing, a Meteor, a Sakk-Matt, majd a Tűzkerék zenekarban énekelt és basszusgitározott.

MTI/KOVÁCS TAMÁS

Bergendy István a Béke Szálló bárjában hallotta meg játékát és meghívta zenekarába, később azt mondta róla:

nagyszerű dinamikai és ritmikai érzékkel muzsikált, a vérében volt a zene.

Bergendy együttes

Demjén lett a három fúvóssal felálló Bergendy frontembere, énekes-basszusgitárosa, rendkívül sokszínű zenéjükben megtalálható volt a pop, rock, dzsessz és mindezek fúziója.

A zenekar 1970-től sikerkorszakát élte, teltházas koncerteket adtak, slágereik – Mindig ugyanúgy, Fázom, Jöjj vissza vándor, Sajtból van a Hold, Darabokra törted a szívem – szövegét és a dalok egy részét is a mindenki által Rózsinak becézett Demjén szerezte. 1973-ban kiadott első hazai dupla albumukról, a Hétfőről az Iskolatáska lett a legnagyobb sláger.KAPCSOLÓDÓ

De nehéz az iskolatáskaÖrök sláger, mintegy az új tanév kezdetének a dala.

V’Moto-Rock

A lendület idővel abbahagyott, stílusbeli viták is adódtak, végül 1977-ben hárman távoztak az együttesből, köztük ő is. Előbb szólólemezt készített (Fújom a dalt) barátai, a szakma kiválóságai – mások mellett az LGT tagjai, Babos Gyula, Tátrai Tibor, Zorán – közreműködésével, majd megalakította a V’Moto-Rock együttest. A zenekarban olyan szerzőtársakat kapott, mint a billentyűs Lerch István és a gitáros Menyhárt János, ennek számos sláger lett az eredménye: Várj, míg felkel majd a Nap, Gyere és szeress, Angyallány, Gyertyák, Tűzvarázsló.

Az énekes-zeneszerző 1987-ben a Szerelem első vérig, majd 1996-ban a Honfoglalás című film betétdalával is óriási sikert aratott. 1989-től szólista, de neves pályatársainak is ír dalokat. Szerzeményeire, akárcsak előadásmódjára, a lírai érzékenység jellemző.

Fontosnak tartom, hogy a nívótlanság és igénytelenség ellenében a műfaj megtartsa értékeit, egy kicsit mindig a közönség elvárása előtt járva egy lépéssel

– nyilatkozta.

Ötven felett is aktívan

Ötven felett a cukorbetegség tüneteivel küzdött, de életmódváltással sikerült ezeken úrrá lennie. Koncertezik és készít új lemezeket, fiatalabb zenésztársaival a mai hangzáshoz igazította régebbi slágereit.

2019-ben két combnyaktöréssel, agyérgörccsel kellett megküzdenie, de az év végi szokásos Aréna koncertjére felépült – a budapesti sportarénát 1991-től kezdődően eddig több mint hússzor töltötte meg.

Amerikai származású feleségével több mint huszonöt éve a baranyai Dióspusztán él egy tanyán, ott piheni ki a turnék fáradalmait, írja az újabb dalokat. Hobbija az olvasás, könyvtárszobájában több ezer kötet található.KAPCSOLÓDÓ

Demjén Rózsi 70 – Az istállók illata és a megnyugvást adó vidékVajon mi jut az eszébe az embernek Dióspusztáról? A csend, a nyugalom, a természet? Esetleg Demjén Rózsi?

Díjak, kitüntetések

Számtalan szakmai elismerés mellett 1996 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés tulajdonosa, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. A Kossuth-díjat 2012-ben vehette át, az indoklás szerint:

az igényes magyar rockzene megteremtésében játszott meghatározó szerepéért, valamennyi korosztályhoz szóló, csodálatos zenei hangzású, mély eszmei mondanivalójú dalaiért és dalszövegeiért, azok magával ragadó interpretálásáért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló művészi pályafutásáért.

2017-ben megkapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját, és Ferencváros díszpolgára lett, tavaly Petőfi Zenei Díjat kapott az év akusztikus koncertje kategóriában.

Idén, hetvenötödik születésnapjára jelent meg a róla szóló az Álmok könyve című kötet.

A kerek évfordulót december 30-án a Papp László Budapest Sportarénában Demjén 75. címmel nagyszabású koncerttel ünnepli.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.