Targoncához kötötte a nőt, 3 évet kaphat

Megosztás

A győri férfi viccnek szánta, de súlyos sérülést okozott.

Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel vádolják a 36 éves férfit, aki tavaly tavasszal meg akarta viccelni  kolléganőjét, aki egy győri üzemcsarnokban egy targonca villáján ülve beszélgetett. Egy műanyag pántszalaggal odakötözte a villához, majd elindította a targoncát, villáját fel-alá mozgatta.

A targonca kereke a pántszalag végét felkapta, megfeszítette, a nő leesett a villáról. A sértettnek zúzódott a koponyája, a bal alkarja és a könyökhajlata és bal tenyerének nyúzott, repesztett és szakított sérülését szenvedte el. Ez utóbbi sérülés nyolc napon túl gyógyult.

A Győri Járási Ügyészség tudatta, hogy az ügyet korábban közvetítői eljárásra utalta, amely – megállapodás hiján – eredménytelenül zárult, ezért az ügyészség az eljárás folytatását rendelte el, majd vádat emelt. A férfi terhére rótt bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

via 24.hu

Megosztás

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül