Távolságot tartott egy német focicsapat, 37-0-ra kapott ki

Sharing is caring!

A futballt is átalakítja a koronavírus.

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

A biztonságot választotta a német amatőr SG Ripdorf/Molzen II futballcsapat helyi riválisa, az SV Holdenstedt II elleni mérkőzésen – írja a The Guardian. Bár az összes játékosuknak volt negatív koronavírustesztje,

járványvédelmi megfontolásokból csak hét focistát küldtek pályára.

Ebben szerepet játszott, hogy az ellenfél korábban egy olyan csapattal mérkőzött, amelynek tagjai között később fertőzöttet találtak.

A hét játékos önként jelentkezett, így kerülhették el a 200 eurós büntetést, amit a meccs lemondásáért kaptak volna.

A Holdenstedt kihasználta a lehetőséget, és körülbelül kétpercenként rúgtak gólt a Ripdorfnak. Nem volt nehéz dolguk, mivel a ripdorfiak a meccs elején átpasszolták a labdát, aztán az oldalvonalra sétáltak, és onnan nézelődtek. Edzőjük később azt mondta, megérti, ha ez felháborított néhány szurkolót, és igazán jó megoldás nincs, de ők elsősorban a saját és ellenfeleik egészségét tartották szem előtt.

 

Facebook Comments