“Te voltál a legjobb barátom.” így búcsúzik a világhírű testépítőtől Arnold Schwarzenegger – fotó

Sharing is caring!

Arnold Schwarzenegger Facebook-oldalán egy megható üzenettel köszönt el a napokban elhunyt legjobb barátjától, Franco Columbutól.

“Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk Münchenben, társam voltál a bűnben. Hajtottuk egymást előre, versengtünk egymással, és az út minden pillanatán nevettünk.

Mikor végre elértem Amerikába, egyedül voltam. Magam mögött hagytam a családomat, az országomat, az egész életemet. Így amikor megkértem Joe Weidert, hogy hozzon téged ide velem edzeni, az azért volt, mert semmi sem volt ugyanolyan a legjobb barátom nélkül. Képes voltam boldogulni pénz nélkül, a szüleim nélkül, de nem tudtam boldogulni nélküled.

Feldúlt vagyok ma. De nagyon hálás is vagyok azért az 54 év barátságért, amin osztoztunk. A sakkjátszmák, a közös kajálások, a csínytevések, az életleckék – ezeket mind együtt csináltuk. Felnőttünk, tanultunk és szerettünk. Az életem sokkal szórakoztatóbb, színesebb, és teljesebb volt miattad.

Örökké hiányozni fogsz. De azt is tudom, hogy egy részed tovább él majd bennem, Debbieben, Mariaban, és abban a több millió emberben, akiket inspiráltál minden nap. Én ott leszek Debbienek és Marianak, szóval békében nyugodhatsz.

Szeretlek Franco. Örökké emlékezni fogok a vidámságra, amit az életembe hoztál, a tanácsokra, amelyeket nekem adtál és a csillogásra a szemedben, amely sosem tűnt el. Te voltál a legjobb barátom.” – írta a színész-testépítő a posztban.

Schwarzenegger Francoval közös képeket is megosztott. A két testépítő több mint fél évszázados barátságot ápolt.

via blikk.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük