„Tele volt a járat covidiótákkal” – panaszkodott egy brit nő

Sharing is caring!

A Görögországból Walesbe érkező gépen hét utasnak lett pozitív a koronavírustesztje. Az egyik utas szerint nagyon sokan felelőtlenül viselkedtek.

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

A járványelőírások szempontjából meglehetősen kudarcosan alakult az útja annak az augusztus 25-én Görögországból Cardiffba tartó gépnek, amelyen 200 karanténba kényszerülő ember utazott. Később kiderült, hogy a gépen hét embernek lett pozitív a koronavírustesztje, ők három különböző partin vettek részt Görögországban.

Az egyik utas a BBC-nek azt mondta, a repülőgép tele volt „covidiótákkal” és a személyzet sem törődött a helyzettel. „Ez a járat teljes összeomlás volt. A mellettem ülő utasnak a nyakán volt a maszkja. A légiutaskísérők nem hogy felszólították volna a maszk helyes viselésére, de még ingyen italt is adtak neki, amikor azt mondta, ismeri a személyzet egyik tagját” – mondta az utas, aki szerint sokan maszk nélkül jártak le-fel a fedélzeten, és beszélgettek a többiekkel. Ahogy landoltak, sokan azonnal levették a maszkjukat. „A járat tele volt önző covidiótákkal és alkalmatlan személyzettel, akiket nem érdekelt, mi történik” – mondta a felháborodott utas.

Az utat szervező Tui szerint viszont minden utas eleget tett a koronavírus-protokollnak.

A 193 utasnak és a személyzetnek most két hétre karanténba kell vonulnia. Szakértők szerint azonban mielőbb el kellene végezniük a tesztet is.

Az Egyesült Királyságban június 4. óta a legmagasabb esetszámot regisztrálták vasárnap: 1715 új megbetegedést.

Facebook Comments