A budapesti demográfiai csúcson Aleksandar Vucic arról beszélt, hogy a kutyánkról megosztott kép több lájkot hoz a konyhára, mintha a gyerekünkről posztolnánk. „Nézzék meg! Ellenőrizzék le! Próbálják ki!” – zárta az eszmefuttatást a szerb elnök, mi pedig megfogadtuk a tanácsát, és körbenéztünk pár politikus közösségi oldalán. Vajon Orbán Viktor kutyás vagy unokás képei söpörnek-e be több lájkot?

Ha valaki a közösségi médiában a kutyájáról oszt meg fotót, sokkal több lájkot kap, mintha a gyerekéről osztana meg felvételt. Nézzék meg! Ellenőrizzék le! Próbálják ki! – mondta a múlt héten megrendezett IV. Budapesti Demográfiai Csúcs egyik díszvendége, Aleksandar Vucic szerb elnök.

Úgy fair, ha a jól hangzó, modern életünk családokkal szembeni ridegségét érzékeltető állítás valóságtartalmát először magának Vucicnak a Facebook-oldala alapján vizsgáljuk meg. A közösségi oldalon 190 ezer követővel és 183 ezer rajongóval rendelkező politikusnak 2021-ben összesen két olyan, gyerekeket (is) ábrázoló posztja van, amelyik átlépte az ezres számot: egyikre 2700, másikra pedig 2900 reakció érkezett. Egyetlen olyan képet sem osztott viszont meg, amin a saját gyerekei szerepelnek, ahogy egyetlen kutyás képet sem posztolt.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egészen más kategória, hiszen neki 1,1 millió követője van a Facebookon.Orbán régebb óta van hatalmon, és sokkal inkább szenzációhajhász módon használja a felületet, mint Vucic.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kormány az idén állatvédelmi nemzeti konzultációt (is) indított, amit a miniszterelnök egy olyan képgalériával (és egy olyan videóval) népszerűsített, aminek rajta kívül Alfi nevű vizslája volt a másik főszereplője. Tehát az ő kutyás tartalmait jól össze lehet hasonlítani a gyerekeivel megosztott közös felvételekkel és az unokázós képekkel.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Forbanviktor%2Fvideos%2F233181868467793%2F&show_text=0&width=560

Az egyben megosztott galéria 6800 reakciót generált, az Alfival közös képek pedig sorrendben 3 0002300 és 2400 interakciót hoztak a konyhára. Az egész galéria legnépszerűbb képe is egy Alfit ábrázoló fotó, amin a miniszterelnök rendhagyó módon nincs rajta. Olybá tűnik, néha megéri a háttérbe húzódni, hiszen a fotót 4200 facebookos tartotta érdemesnek arra, hogy valamilyen emodzsit dobjon rá.

Ezzel szemben a legutóbbi unokás bejegyzése – amin a gyerek nem is látszik rendesen, csak a babakocsiját tologató miniszterelnök, és a Karmelita kolostor csodás panorámája – 94 ezer interakciót generált Orbánnak. A miniszterelnök időről időre megoszt családi képeket, a tavalyi, Bertalan unokájával közös karácsonyi üdvözletére például 107 ezren reagáltak.

De jóformán az összes, unokáit vagy gyerekeit ábrázoló bejegyzése sokkal több interakciót hozott, mint a kutyájáról megosztott bármelyik fotó, vagy a kampányhoz készített, 22 ezer emodzsit bezsebelő videó. Sőt, a kutyás fotókat az az anyák napi fotó is lenyomta 7700 interakcióval, amin a miniszterelnök feltételezhetően édesanyja kiscicáját babusgatja.

ORBÁN VIKTOR / FACEBOOK

A demográfiai csúcson előadást tartott Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is, aki előszeretettel posztol Pogó nevű pulikeverék kutyájáról. Ezek a bejegyzések ráadásul népszerűbbek, mint például amikor lányáról oszt meg képeket például születésnapja alkalmából. A lánya szülinapját ünneplő augusztus végi fotómontázs 4400 felhasználót késztetett valamilyen interakcióra, míg a kutya befogadásának évfordulóját ünneplő képpár 7 ezret.

Ha csak a saját gyerekeket, unokákat és saját kutyákat ábrázoló fotóknál maradunk, akkor azt látjuk, hogy Novák Katalin, a családanya csak úgy tudta lekörözni Novák Katalint, a kutyabarátot, hogy családi szelfit osztott meg magáról, a férjéről és a gyerekeiről a Puskás Aréna lelátójáról a magyar labdarugó-válogatott franciák elleni Eb-meccséről, vagy a stadion mellől június 15-én, a portugálok elleni találkozó előtt, válogatott mezben és magyar zászlóval.

NOVÁK KATALIN / FACEBOOK

A kormánypárt frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak az oldalán – aki 117 ezer követőjével nagyjából Novákkal játszik egy ligában – az a furcsa helyzet állt elő, hogy az egész családját felvonultató karácsonyi üdvözlőposztja és az új családtagot, egy kiskutyát bemutató áprilisi lájkvadász posztja is 14 ezer reakciót hozott, de a top lájkvadász posztja nem kutyás, hanem egy majdnem 32 ezer interakciót érő szelfi, amit úgy lőtt, hogy a gyerekei éppen puszit adtak neki.HIRDETÉS

A nagyjából 37 ezer követővel rendelkező Hollik Istvánnak úgy látszik, még a turbófokozatra kapcsolt gyurcsányozás mellett is van ideje a gyerekeiről posztolni, akiket a facebookos fotói alapján olykor személyesen visz el az iskolába, és még a tanulásban is segít nekik. A legnépszerűbb családi tartalma egy 5100 interakció fölött járó kép, amin a Balatonban fürdőzik a fiaival.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója megosztott egy, az állatvédelmi konzultációt népszerűsítő kutyás képet is (1600 interakció). Szóval az ő közösségimédia-jelenléte sem támasztja alá Vucic felvetését.

HOLLIK ISTVÁN / FACEBOOK

A Facebookon 27 ezer követővel, a valóságban pedig két gyermekkel rendelkező Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára a magánéletét elég privátan kezeli (a gyerekeiről egy képet sem találni a közelmúltból), de a kutyáját nem. Fátyol a vadászati világkiállítás kabalaállata (fajtája még egy méretes szobrot is kapott a kiállításra), és viszonylag gyakori szereplője a politikus közösségi oldalának.

Kovács legnépszerűbb kutyás posztja 1700 interakciót ért (nagyjából annyit, mint Holliké), a tavaly év végi lájkvadász kutyás poszt egy jótékonysági vadászatot és a világkiállítást hirdette. Az állatvédelmi konzultációt természetesen ő is a kutyáival népszerűsítette.

KOVÁCS ZOLTÁN / FACEBOOK

Gyurcsány Ferenc Totó kutyája 2018-ban hunyt el, azóta cicájáról és új kutyájáról is oszt meg képeket olykor-olykor. A cukiskodó állatos posztjai azonban nem tudják felülmúlni a Márton fiával lángosozós (17 ezer interakció) vagy huszárkalapban iskolába sétálós képeket (12 ezer interakció). Ezek a számok ugyanakkor eltörpülnek a 315 ezres követőbázisa mellett.

Karácsony Gergely főpolgármester, miniszterelnök-jelölt gyakran áll le szelfizni fiatal rajongóival, a munkatársai pedig gyakran fotózzák le ezeket a momentumokat. Állatos tartalomként csak pár, a főváros ebtelepén készült fotót lehet találni az oldalán, illetve két lájkbombát: egy képet az állatkert új elefántjáról (20 ezer fölötti interakció), és egy képet a rántott húsra ácsingózó cicájáról (28 ezer fölötti interakció). De ezek sem szóltak olyan nagyot, hiszen a főpolgármesternek több, mint 300 ezer követője van.HIRDETÉS

KARÁCSONY GERGELY / FACEBOOK

Érdemes egy pillantást vetni pár nyugati vezető politikus magánéletére és Facebookjára is. Nyugat-Európa két legbefolyásosabb vezetője, az októberben hosszú idő után visszavonuló Angela Merkel német kancellár és Emmanuelle Macron francia elnök szinte egyáltalán nem rak(ott) ki gyerekes/unokás vagy kutyás képeket. Igaz, saját gyereke egyiküknek sincs, a visszavonulás küszöbén álló Merkel ráadásul 2019-ben törölte is a profilját. Úgyhogy ugorjunk át az Atlanti-óceán túloldalára.

Joe Biden amerikai elnök jövőre lesz nyolcvanéves, gyerekei már felnőttek, egyikőjük, Beau 2015-ben elhunyt. Ezért cukiskodó, saját gyerekekkel készült képet is csak régit találni a januárban indított, 9,8 millió rajongóval és 11,5 millió követővel rendelkező elnöki Facebook-profilján, amit például apák napján osztott meg. Ez a Bident éppen akkor egyedülálló apaként bemutató szöveggel megspékelt kép 396 ezer interakciót generált, míg a német juhászát, Champet hasonlóan hosszú szöveggel és egy portréval gyászoló bejegyzés több mint egymilliót.

Az apák napi képet még a Fehér Ház Ovális Irodájában készített kutyás csoportkép is megelőzi, hiszen az 437 ezer felhasználót késztetett arra, hogy valamilyen emodzsit nyomjon rá.

PRESIDENT JOE BIDEN / FACEBOOK

Végső, mindent eldöntő ítélet helyett azt a következtetést vonhatjuk le ebben a komoly kérdésben – anélkül, hogy a népszerűségre és a lájkokra talán a politikusoknál is jobban vadászó influenszerek oldalain körbenéztünk volna –, hogy Vucic általános érvényű állítása nagyon személyfüggő. Például ha Orbán Viktorról van szó, akkor mindegy, hány kutya vagy hány gyerek van a képen, a lényeg akkor is Orbán Viktor marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.