Több mint 1,5 milliárd eldobható maszkkal szennyeztük idén az óceánokat

Sharing is caring!

Környezetvédelmi szempontból inkább a kimosható textilmaszk viselését ajánlják a tudósok.

Több mint 1,5 milliárd eldobható maszk került idén a világ óceánjaiba, írja egy hongkongi központú környezetvédelmi csoport jelentése alapján a New York Post. Az OceansAsia szerint a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elterjedt maszkok a vízbe kerülve rengeteg műanyaggal szennyezik a tengeri élővilágot.

Egy globális piackutatás alapján kiderült, hogy

csak idén 52 milliárd eldobható arcmaszkot gyártottak világszerte, hogy kielégítsék a járvány miatt kialakult szükségletet. Az OceansAsia számításai szerint ennek nagyjából 3 százaléka köt ki végül a tengerekben. Ráadásul a használt maszkokat szinte lehetetlen újrahasznosítani összetételük, valamint a szennyeződések és a fertőzések kockázata miatt.

A maszkok leggyakrabban a felelőtlen szemetelés miatt jutnak el az óceánokig. Akadnak olyanok, akik egyenesen a tengerbe dobják a használt maszkot, míg mások az utcán ejtik el. Utóbbiakat végül a szél fújja el egészen a tengerpartokig. További gondot jelentenek a nem megfelelően kialakított hulladékgazdálkodási rendszerek, valamint az is, hogy a megnövekedett szemét mennyisége miatt egész egyszerűen ezek a rendszerek túlterheltek.

A jelentés egyik legmeghökkentőbb kijelentése az, hogy

a 3-4 grammos maszkokból összesen 6800 tonnánál is több műanyag szemét gyűlhet össze végül, melynek lebomlása nagyjából 450 évet vesz igénybe.

Az OceansAsia szerint a műanyag mikro- és nano-részecskéi mellett a maszkok zsinórjai is halálos fenyegetést jelentenek az élővilágra: augusztusban egy miami strandon találtak madzagokba csavarodott haltetemet, míg Brazíliában egy elpusztult pingvin gyomrában találtak szájmaszkot.

A hongkongi tudósok úgy vélik, hogy érdemes lenne inkább kimosható textilmaszkokat viselni az egyszer használatosak helyett. Míg brit állatvédők korábban felhívták az emberek figyelmét, hogy mielőtt a szemétbe dobják a maszkokat, távolítsák el a zsinórokat, így a fenti balesetekhez hasonlók lehetősége minimálisra csökkenthető.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük