Több száz tonna sugárszennyezett fémhulladékot értékesített a csernobili atomerőmű volt igazgatója: vádat emelt ellene a bíróság

Több száz tonna sugárszennyezett fémhulladékot értékesített a csernobili atomerőmű volt igazgatója: vádat emelt ellene a bíróság

Sharing is caring!

A csernobili atomerőmű volt igazgatóját radioaktív anyagok jogellenes kezelésével vádolják, a Kijev megyei ügyészség pedig már a vádiratot is elküldte a bíróságnak az ügyben.

A rendelkezésére álló adatok szerint 2019 júliusában az atomerőmű vezetője aukciót hirdetett több mint 500 tonna sugárszennyezett fémhulladék árusítására, jóval az érték alatti, tonnánkénti 1000 hrivnya (mintegy 10 ezer forint) kikiáltási áron.

(A legfrissebb hírek itt)

A szakértők szerint az üzlet az államot is károsította, hiszen 2,78 millió hrivnya, azaz mintegy 30 millió forint anyagi kár érte. Ám azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mely igazgatóról is van szó, de az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy 2019. március 19-től 2020 áprilisáig Szerhij Kalasnyik volt az erőmű igazgatója.

1986. április 26-én történt a Kijevtől északra található Csernobilban a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete. A robbanás következtében beomlott 4. számú reaktorból kiszabadult radioaktív anyagok mintegy 380 millió curie sugárzással szennyezték a környezetet – írja az Origo az MTI tudósítása alapján.

Egy róka kószál üresen álló az épületek közt az ukrajnai Pripjaty szellemvárosban, Csernobil várostól 16 kilométerre északra /Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej/

Elképesztő károk keletkeztek a katasztrófa miatt, több mint 200 ezer négyzetkilométernyi terület szenvedett sugárszennyezést, amelynek 70%-a Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban található. Utána működött még tovább az erőmű 3. reaktora, de 2000. december 15-én azt is végleg leállították.

via

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük