Tömegkarambol az M7-esen

Sharing is caring!

Hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat, közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn, valamivel dél után.

Pápai Eszter az MTI-vel azt is közölte, hogy a balesetben többen megsérültek.

A forgalmat a 7-es főútra terelik, Székesfehérváron keresztül lehet kerülni. Olvasónk beszámolója szerint hatalmas a torlódás, már két és fél órája várakoznak.

A MEGYEI LAP ONLINE PORTÁLJA AZT ÍRJA, A BALESETBEN KIFEJEZETTEN EGY KATONAI KONVOJ ÜTKÖZÖTT.

Mint a feol.hu cikkében szerepel: augusztus 26-tól nemzeti és nemzetközi gyakorlatoknak ad otthont a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótere, emiatt jelentős számú technikai eszközből álló katonai konvojok közlekedésére kell számítani az M7-esen és Fejér megye egyes főútjain.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

Idő közben a Honvédelmi Minisztérium hivatalosan is közölte, a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett balesetet.

A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba. A balesetben hatan sérültek meg. Két sérültet mentőhelikopterrel szállítottak az MH Egészségügyi Központba, négy sérültet a székesfehérvári kórházban látnak el. Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja

– írták.

Egy másik olvasónk eközben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. idevágó tájékoztatását küldte el, melyet azután kapott, hogy az érintett útszakaszon rendszeres balesetek, valamint a szinte folyamatos torlódás miatt bejelentést tett. A Közút azt írta olvasónknak:

a 8-as és 63-as főutak körforgalmi csomópontja és a hozzá kapcsolódó, Székesfehérvár önkormányzatának kezelésében lévő körforgalmi csomópont már nem tudja az utóbbi évek dinamikusan növekvő forgalmát elvezetni, így az M7-es autópályáról lehajtó járművek bizonyos forgalomnagyság felett nem tudják elhagyni az autópálya lassítósávját.

A torlódásokkal kapcsolatban 2017-ben az M7-es autópályán sárga hátterű, torlódásra figyelmeztető veszélyt jelző táblákat helyeztünk ki, 2018-ban pedig a lassítósávot meghosszabbítottuk és ideiglenes forgalmi rendet vezettünk be. A tavalyi évben megkezdődött a csomópont áttervezése is, a körforgalmi csomópontokat jelzőlámpás forgalomirányítású turbó körforgalmakká szükséges átépíteni, a kivitelezés a Magyar Állam, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Székesfehérvár Ipari Parkjában található vállalkozások együttes költségviselésével valósulhat meg.

A probléma végleges megoldását az Innovációs és Technológiai Minisztérium által bejelentett, Székesfehérvár és Szabadbattyán között tervezett új autópálya csomópont fogja jelenteni.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük