Turistalátványosság az Országház gigamakettje Gyergyószéken

Sharing is caring!

Készítője egyszerű munkásember, az építőiparban ácsként, kőművesként dolgozik.

Több mint egy fél esztendőn át, több ezer órán keresztül dolgozott egy Erdélyben élő gyergyóditrói férfi azon, hogy kertjét Budapest egyik legismertebb középülete, az Országház, pontosabban annak egy fémből készült makettje díszítse, írja a liget.ro.

Mezei Imre egyszerű munkásember, az építőiparban ácsként, kőművesként dolgozik, s hogy álma valóra váljon, idén csak kisebb munkálatokat vállalt el.

Az építőiparban dolgoztam, de sajnos egy idő után úgy éreztem, hogy tárgyként kezelnek, semmi jelentősége nincs már az embernek, és kiszálltam, inkább a makettépítésre összpontosítottam. Egyelőre ahhoz, hogy az Országház makettjét befejezhessem, a munkámmal felhagytam, korábban a munka mellett foglalkoztam ezzel a hobbival

– mondta a portálnak a fiatalember.

Mezei Imre közel húsz évvel ezelőtt készítette el első makettjet, a fából készült házikókat. Nyolc hónappal ezelőtt  látott hozzá álma megvalósításához, az Országház makettjének az elkészítéséhez. Felvételek alapján dolgozott, rengeteg fotót nézett meg, hogy minél hitelesebb legyen a végeredmény.

Az Országház nyolc hónap alatt készült el, ebből két hónapot a makett végleges helyének az előkészítése vett igénybe, hiszen a hatalmas szerkezetet ennek megfelelő teherbírású asztalra kellett tennie, illetve rendezni kellett a terepet.

Magán a maketten hat hónapig dolgoztam. Mindent az én egyszerű, hagyományos szerszámaimmal csináltam, itt minden kétkezi munka eredménye. Fóliából készítettem egy sátrat is fölé, és télen sem álltam le a munkával. Fémlemezekből készült el a szerkezet, közel hétszáz kis ablak van rajta, összsúlya két mázsa. Az, hogy a végleges helyére került, még nem jelenti azt, hogy készen is van, még itt-ott javítgatni, szépítgetni kell, és egy tetőszerkezetre is szükség lesz, hogy védje az időjárás viszontagságaitól

– említette a makettépítő.

Mezei Imre udvara turistacsalogató lett Gyergyószéken. Nem csak a faluból és a környező településekről érkeznek kíváncsiskodók, hanem távolabbról is.

A férfi újabb álma, a Vajdahunyadi vár makettjének az elkészítése.

Fotók: Facebook/Mezei Imre

Facebook Comments